Négy bemutatót tervez az új évadban a Fehérvári Balett Színház

Négy bemutatót tervez az új évadban a Fehérvári Balett Színház, amely műsoron tartja tavalyi darabjait is - közölte az intézmény igazgatója szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Két Herczeg Ferenc-művet is bemutatnak az Újszínház következő évadában

Az Újszínházban két Herczeg Ferenc-művet is láthat a közönség az új évadban, a műsoron a darabok között lesz dráma, vígjáték és gyerekelőadás is.

Nosztalgikus magyar darabokkal készül az új évadban az egri Gárdonyi Géza Színház

Hat nagyszínpadi bemutatóval nosztalgikus magyar évadra készül az egri Gárdonyi Géza Színház, ahol három-három stúdiószínpadi premiert és új gyermekelőadást is láthat majd a közönség - mondta el a teátrum igazgatója a 2018-2019-es műsortervet beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

A szélmalomharc jegyében hirdetett évadot az Újvidéki Színház

A szélmalom, a szélmalomharc lett az Újvidéki Színház idei évadának jelképe, mert - Lénárd Róbert művészeti vezető elmondása szerint - minden egyes új darabnak a főszereplője "harcban áll a társadalommal, a konvenciókkal, a történelemmel, a politikummal vagy az erkölccsel".

Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak

Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban.

Öt új előadással várja a nézőket az idei évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Öt izgalmas és gondolatébresztő előadással várja a 2017-2018-as évadban a nézőket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az első bemutató az októberi szocialista forradalommal foglalkozik - mondta Urbán András igazgató pénteken az MTI-nek.

Nyolc bemutatót tervez az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház

Nyolc bemutatót tervez a következő színházi évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, és felújítanak két korábban már műsoron lévő darabot is - közölte az MTI-vel csütörtökön Trifusz Ádám szervező.

Tizenöt bemutatóval készül új évadjára a miskolci teátrum

Tizenöt új produkciót állít színre a szeptemberben kezdődő, 194. évadjában az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház - mondta Béres Attila, a teátrum igazgatója a színház évadnyitó társulati ülésén kedden.
Pénteken indul a Concerto Budapest új évada

Pénteken indul a Concerto Budapest új évada

Bartók Béla Concerto című darabját és Beethoven Hármasversenyét adja elő a Concerto Budapest Keller András vezényletével pénteki évadnyitó koncertjén a Zeneakadémián. Az évadnyitón három fiatal muz...
Változatos programmal készülnek az új évadra a miskolci szimfonikusok

Változatos programmal készülnek az új évadra a miskolci szimfonikusok

Változatos programmal készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar az új évadra, amelynek keretében két bérletet hirdettek meg - hangzott el a szerdai évadnyitó társulati ülésen. Szászné Pónuzs Krisztina,...
Agatha Christie-krimivel indul az évad az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Agatha Christie-krimivel indul az évad az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Agatha Christie Az egérfogó című darabjával indul az évad a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén pénteken, a krimi egyik főszerepében Székhelyi Józsefet láthatja a közönség az Újszegedi Sz...
Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház a 2015-2016-os évadban, ebből az alkalomból egy fesztivált is szerveznek. A székelyföldi társulat szerdai tájék...