Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház a 2015-2016-os évadban, ebből az alkalomból egy fesztivált is szerveznek.

A székelyföldi társulat szerdai tájékoztatása szerint november végén lesz Sepsiszentgyörgyön a fesztivál, amelynek programjában a kortárs mozgásszínház kiemelkedő vendégelőadásai és az M Stúdió legsikeresebb produkciói kapnak helyet, de plakát- és fotókiállítással, közönségtalálkozókkal is várják a nézőket.

000

Az új évadban három bemutatót terveznek. Az első az M Stúdió és a szintén sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciójaként jön létre Julie kisasszony Tarkovszkij jelenetekkel címmel, amelyet Nagy Botond állít színpadra. A társulat közleménye idézi Márton Imola művészeti vezetőt, aki szerint rendkívül fontos előadásról van szó, ugyanis ez lesz az első közös produkciója a két társulatnak, ami nagy előrelépést jelent.

Második bemutatójukat Horatiu Mihaiu rendezi Malina Andrei koreográfussal együttműködve. A tenger címet viselő produkció Ketil Bjornstad norvég zeneszerző The Sea című zeneművének mozgásszínházi adaptációja lesz. A harmadik produkció rendezője Andrea Gavriliu, aki Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát fogalmazza újra a kortárs tánc nyelvén.

A társulat szeptemberben fesztiválszereplésekkel indítja az évadot, előbb a Brassói Magyar Napokon mutatják be a Kampf című előadást, majd Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán játsszák a Személyazonosság című produkciót. Október 1-jén a nagyszebeni Fiatal Színházi Fesztiválon adják elő ismét a Kampfot, három nappal később Macedóniában lép fel a társulat a szkopjei Panphys 2015 - Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, ahol a Kecsevecse című előadást mutatják be.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com