Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban.A nagyszínpadon négy bemutató lesz, három premiert a kamaraszínpadon mutatnak be, három darabot adnak elő a Felolvasószínházban és hat szóló előadás is műsoron lesz a szeptember 21-én induló évadban. Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta: más színházakkal ellentétben a Zenthe nem állt le, 42 előadást játszik a a nyáron, és - idén másodszor - háromhetes rendezvénysorozatot is szerveztek Zenthe Nyár címmel.
    

Kilenc előadással szerepelnek a Déryné Programban, a Lázár Ervin Programban 3100 gyereknek mutatták be az Ágacska című mesejátékot. Beszámolt arról is, hogy a X. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon Ágoston Péter Szarvas város díját nyerte el Az ördögben nyújtott alakításáért, Vándor Éva, a Zenthe Színház tagja pedig örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának.
    

Az előző évadban Pásztón és Szécsényben is új értékesítési pontot nyitottak, és a nehéz időszakban is valósultak meg fejlesztések, Salgótarján 12 millió forintos támogatásával új raktárcsarnoka van a színháznak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 25 millió forintos támogatásából pedig a KultPont kávézó és új színjátszóhelyként a kamaraterem készült el - ismertette az igazgató.
    

Simon Lajos szólt arról is, hogy szigorú gazdálkodást folytat a színház, mert a járvány okozta, görgetett problémákat még tetézi az infláció és az energiaárak növekedése is. A járvány miatt 252 előadás maradt el, nettó 260 millió forint jegyárbevétel esett ki, de a 24 fős társulatban nem váltak meg senkitől. A gazdálkodásról a következő hetekben egyeztetnek az önkormányzattal - tette hozzá.
    

Van kihívás, de a 2022/23-as évadot sikerült méltó színvonalon összeállítani - fogalmazott Simon Lajos. Sándor Zoltán művészeti vezető, Susán Ferenc produkciós igazgató és Orosz Dániel értékesítési menedzser az eseményen arról tájékoztattak, hogy a 2021/22-es évadban 105 vendégjátékot adtak, 35 ezer kilométert tettek meg, szerepeltek például Siófokon, Nagykanizsán, Budapesten, Cegléden, Lendván, Dunaszerdahelyen, vagy Temesváron is.
    

Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere azt emelte ki, hogy a színház erősíti a megyeszékhely jó hírnevét. Hozzátette: az év végén lejár az állam és az önkormányzat közötti, első közös működtetési megállapodás, a következő hónapokban ennek megújításán dolgoznak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com