Az Oscar-díjas Tim Robbins és társulata érkezik szeptemberben Debrecenbe

Tim Robbins Oscar- és Golden Globe-díjas színész látogat társulatával Debrecenbe: a The Actors' Gang két estén át, szeptember 18-án és 19-én vendégszerepel a Topsy Turvy (Ramazuri) című előadással a Csokonai Nemzeti Színházban - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón pénteken a debreceni teátrumban.Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere a vendégszereplésről azt mondta, izgalmas, különleges darabbal érkezik a Los Angeles-i társulat Debrecenbe, ahol még nem járt "igazi hollywoodi legenda". Hozzátette: a társulat először érkezik Magyarországra, és csak Debrecenben mutatják be a darabot.
    

Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Színház igazgatója jelezte: örömmel adnak helyet a bemutatónak, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Csokonai Teátrum színpadán lép fel Tim Robbins társulata. Vida Virág Debrecenből elszármazott, Los Angelesben élő kulturális újságíró, akinek a közreműködésével érkezik a társulat a városba, felidézte: a Tim Robbins társulatában játszó magyar Kiss Dóra révén ismerkedett meg az Oscar-díjas színész-rendezővel, aki a társulatával már szinte az egész világot bejárta, de Magyarországon még nem léptek fel.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vida Virág kezdeményezésére mutatkoznak be Debrecenben, ahova Poznanból, egy fesztiválról érkeznek.
    

A sajtótájékoztatón elhangzot: Tim Robbins negyvenhárom évvel ezelőtt, 1981-ben alapította meg Los Angelesben a The Actors' Gang társulatot. Állandó játszóhelyük az amerikai város Culver City negyedében van, de a világ számos pontján vendégszerepeltek már. Művészeti vezetőjük, számos előadásuk írója, rendezője és zeneszerzője Tim Robbins.
   

Tim Robbins számtalan hollywoodi alkotásban volt látható, például a Remény rabjai (1994) című filmben Morgan Freemannel együtt, vagy a Titokzatos folyó (2003) címűben, amelyért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, valamint Golden Globe-díjat kapott. Emellett két másik filmért, A játékos (1993) és a Rövidre vágva (1994) című filmben játszott szerepéért nyert el Golden Globe-díjat. A Ments meg, Uram című filmért rendezőként jelölték az Oscar-díjra - ismertették a tájékoztató sajtóanyagában.
    

Kiemelték: Tim Robbins a Topsy Turvy színművet a pandémia alatt írta, az ihlette. A történet egy görög kórusról szól, amelynek tagjai a pandémia megfékezésére bevezetett korlátozások miatt nem találkozhatnak. A kórus kettészakad, van, aki továbbra is személyesen (titokban) próbálna, más viszont szabálykövető szeretne maradni. A színmű "valós" szála mellett megjelenik egy metaforikus vonal is a görög istenek megjelenésével.
    

A színdarab nyelvezete humoros, de mély mondanivalót hordoz. A darab 1 óra 45 perc szünet nélkül, amit magyarul feliratoznak. Bár maga Tim Robbins nem szerepel a darabban, az előadást követően lehetőség nyílik egy színpadi beszélgetésre, amelynek keretében a nézők kérdéseket tehetnek fel neki. Tim Robbins a sajtótájékoztatóra küldött videóüzenetében úgy fogalmazott: nagyon várja ő és a társulat a találkozást Debrecenben. "Nagyon várjuk, hogy megosszuk veletek a történetet, hogy egy légtérben lehessünk, közösséget vállalva veletek, megteremtve a párbeszéd lehetőségét, megbeszélni mindent, ami fontos ezekben a nehéz időkben" - üzente. A Topsy Turvy című előadásra már vásárolhatók jegyek online és a Csokonai Színház jegypénztáraiban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com