A Jurassic World lett a filmtörténet eddigi harmadik legnagyobb kasszasikere

A Titanic és az Avatar mögött a Jurassic World lett a filmtörténet eddigi harmadik legnagyobb kasszasikere - számolt be róla csütörtökön a Variety.com.

A dinós thrillerre már több mint 1,52 milliárd dollárért váltottak jegyet a nézők világszerte, ezzel lehagyta a 2012-ben bemutatott Bosszúállókat, amely 1,52 milliárd dollárt söpört be a mozikasszáknál.

Jurassic World

A Jurassic Worldöt gyártó Universal filmstúdió idén már a Halálos iramban 7. című filmjével is bejutott a milliárdosok klubjába: az autós produkció 1,51 milliárd dollárt keresett.

A Jurassic World észak-amerikai bevétele 614,3 millió dollár volt, ezzel a negyedik olyan film lett a térség piacán, amely átlépte a 600 millió dolláros álomhatárt. A produkció nemzetközi bevétele emellett 907,3 millió dollárra rúg.

A Colin Trevorrow rendezésében forgatott őslénymozi fő szerepeit Chris Pratt és Bryce Dallas Howard alakította. A sorozat előző epizódja, a Jurassic Park III. több mint egy évtizeddel ezelőtt hódított a filmszínházakban.

A Jurassic World csak Japánban nem debütált még, ott augusztus 5-től vetítik a mozik. Mivel Amerikában és Kínában - a két legnagyobb piacon - már kifulladni látszik a produkció, szakértők szerint nem valószínű, hogy befogná a Titanic 2,18 milliárd dolláros vagy az Avatar 2,79 milliárd dolláros bevételét.
http://variety.com/2015/film/box-office/jurassic-world-third-biggest-film-ever-1201545912/

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com