A közelmúlt sikerfilmjeit láthatja a közönség a Vertigo Filmhéten

A közelmúlt sikerfilmjeiből válogat a Vertigo Filmhét, amelyet július 30. és augusztus 5. között rendeznek a Puskin moziban.Vertigo FilmhétA vetítéssorozaton egy héten keresztül naponta két artfilmet, összesen 13 alkotást nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők az elmúlt időszak filmtermésének legjavából - olvasható a szervezők MTI-hez eljutatott közleményében.

A Vertigo nyitófilmjeként az országos premier előtt vetítik Bent Hamer 1001 gramm című, 2014-es alkotását, amely operatőri díjat nyert a tavalyi chicagói nemzetközi filmfesztiválon. A programban emellett találhatnak kedvükre valót a skandináv krimik, a nyári romantikus vígjátékok, a múltba kalauzoló romantikus drámák és a dokumentumfilmek szerelmesei is.

Július 31-én Jussi Adler-Olsen nagy nemzetközi sikert aratott könyvsorozatának, a Q-ügyosztály történeteinek filmadaptációit, a Nyomtalanult és a Fácángyilkosokat vetítik egymás után, augusztus első napján pedig látható lesz az idei cannes-i fesztiválon nagy visszhangot kiváltott dokumentumfilm, az Amy - Az Amy Winehouse-sztori is.

Helyet kapott a válogatásban más alkotások mellett a tavalyi cannes-i fesztiválon két díjjal elismert és Oscar-díjra is jelölt Timbuktu, valamint látható lesz John Boorman öt Oscar-díjra jelölt filmje, A királynőért és a hazáért című romantikus dráma is. A sorozat zárónapján vetítik az isztambuli születésű neves rendező, Ferzan Özpetek Öveket becsatolni! című tavalyi moziját.

A közlemény szerint a Vertigo Filmhét elsősorban az igényes filmek közösségi fogyasztását szeretné népszerűsíteni, miközben a szervezők reményei szerint a rendezvény bátoríthatja az artmozik látogatását is. A vetítések este 19 és 21 órakor kezdődnek, a teljes program és bővebb információ a Puskin mozi honlapján (www.puskinmozi.hu) olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com