A magyar dal napja - Békéscsabán diákkórus nyitotta a rendezvényt

Mintegy ezertagú Békés megyei diákkórus fellépésével nyílt meg a magyar dal napja vasárnap délután Békéscsabán, a magyar dal idei fővárosában. A kórus a rendezvény ötletgazdájának, Presser Gábornak a vezetésével énekelte el a Miénk a tér című LGT-dalt.

zeneesdivatA több mint tízezer négyzetméteres Szent István téren több ezer ember énekelte együtt vasárnap délután az Illés zenekartól Az utcán című szerzeményt és az LGT Neked írom a dalt című slágerét.
Presser Gábor a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: a dalok életének meghatározó elemei. A korai Illés-dalok a zenéről és a dalról tizenévesen fordulatot hoztak az életében, és azóta is az akkor kiválasztott úton jár.

Rámutatott: a magyar dal napján megjelenő nagyszámú közönségért érdemes játszani, dalokat írni, próbálni és zenélni.

Békéscsaba sikeresen pályázott a magyar dal fővárosa címre, a nagyszabású rendezvényért sokat dolgoztak az itt élő emberek, iskolák, pedagógusok, diákok és helyi művészek az önkormányzattal együtt - mondott köszönetet az ötletgazda a békéscsabaiaknak.
A magyar dal napjához egyre több hazai város csatlakozik, emellett az idén a határokon túl, Kassán és Sepsiszentgyörgyön is megrendezik.
Presser Gábor a magyar dal napjának jövőjéről az MTI kérdésére elmondta: az lenne az igazi jövő, ha maradhatna minden a jelenlegi formában, egyszerű, alulról szerveződő mozgalomként. "Nem gondolom, hogy tovább kellene bővíteni például a színpadok számát, évente 20-30 színpadnál merészebbet álmodni nem kell és nem is szabad.

Ha a rendezvény túlnövi önmagát, akkor előbb-utóbb központilag szervezetté válik, és abban a pillanatban az ünnepség már nem a zene örömét adja, hivatalos ünneppé válik, a magyar dal napja elveszíti lényegét, alulról jövő, önszervező erejét" - fogalmazott.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere az MTI-nek elmondta: a rendezvény Presser Gábor önzetlen közreműködése mellett a békéscsabai szervezők, a helyi művészek, művészeti csoportok, általános és középiskolák, valamint a pályázatot készítő csapat munkájának köszönhetően jöhetett létre.
Békéscsaba háromnapos rendezvényt szervezett, már pénteken elkezdődtek a programok. A felvezető műsorokkal sikerült méltó programot nyújtani Békés megye és Békéscsaba magyar dalt szerető közönsége részére az új Szent István téren, ahová érkeztek vendégek a megyehatáron túlról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről is.

Békéscsabán a Szent István téren a nagyszínpadon a közönség a Dirty Slipers, a Black Out és Hevesi Tamás műsorát láthatja. A Jókai Színház előtti téren a Bartók Béla Vegyes Kórus, a Chopin Kórus, az Evangélikus Vegyeskar, a Calandrella Kamarakórus, a Life of Rock, a Score, a Kemény Gitárklub, a Randy Marsh Fusion Projekt, a Vida Rock Band and roll és a Baby Bone műsorait láthatja a közönség.
Az idei, hatodik magyar dal napján tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén tartanak koncerteket.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com