A Sándor Mátyás című musicalt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

A Sándor Mátyás című musicalt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera Kerényi Miklós Gábor rendezésében - adta hírül kedden a kolozsvári Szabadság című napilap.Jules Verne azonos című regénye nyomán Szemenyei János, Cseh Dávid Péter, Mikó Csaba és Kerényi Miklós Gábor készített kortárs magyar zenés színpadi művet a kolozsvári operaház számára. Szép Gyula igazgató a csütörtöki bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kimondottan a kolozsvári operaház számára készült musical olyan friss, hogy még néhány nappal az ősbemutató előtt is alakul, a próbákon folyamatosan merülnek fel újabb és újabb ötletek.
    

Kerényi Miklós Gábor rendező elmondta, hogy nincs annál fontosabb feladata a színháznak, az operának, a filharmóniának, minthogy a jelenlegi, létező magyar kultúrát, a magyar szerzőket támogassa, és új darabok szülessenek. Kiemelte, hogy Verne Gyula regénye abszolút nemzetközi, éppen ezért nagyon izgalmas lehetőségek vannak benne.
    

Elmondta, hogy a mű cselekményében három fontos téma "ölelkezik": a Monte Cristo grófjából is ismert történet (valaki évek múltán bosszút áll egy vele szemben elkövetett igazságtalanságért), a magyar szabadságharc története (hiszen mindez magyar szabadságharcossal történik), továbbá az a gondolat, hogy régen elkövetett bűnöknek milyen a feldolgozási lehetősége a mában, hogyan lehet az időközben megváltozott viszonyok között számon kérni azt, ami évtizedekkel korábban történt - idézte a lap a rendezőt.
    

A musicalben vannak szórakoztató és drámai részek egyaránt, de a legfontosabb, hogy mindenkinek gondolkodnia is kell közben - fogalmazott a rendező, aki szerint nagyon kevés olyan musical születik, amelyet nagyzenekarra hangszerelnek, a Sándor Mátyás viszont ilyen. Az előadás díszlettervezője Rákay Tamás, jelmeztervező Ledenják Andrea, a koreográfiát Jakab Melinda jegyezte - olvasható a kolozsvári Szabadságban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com