A színház a színvonalas szórakozások közé tartozik. Nem tévesztendő össze a mozival. A szereplők életnagyságban jelen vannak a közönségért, illik megtisztelni őket a helyes viselkedéssel.

A legelső szempont az öltözködés.

Moziba hétköznapi viseletben megyünk, színházba viszont nem. Egy előadásra szép és ízléses viseltben kell megjelennünk. Az etikett szerint a nézőtérre a férfi lépjen be először, hogy megkeresse a jegynek megfelelő helyet. A távozás persze fordítva történik, tehát a nőt előre kell engedni. A leülésnél is az erősebb nemé a főszerep, a széket le kell hajtania, majd megvárni míg a hölgy kényelmesen elhelyezkedik és csak ezt követően szabad helyet foglalnia a társ bal oldalán. Természetesen, ha a kilátás jobb a férfi üléséről akkor, fel kell ajánlania azt. Az előadás megkezdése után ne csörgessünk cukros zacskókat, ne hangoskodjunk, ne magyarázzuk meg a fejleményeket a partnerünknek, mert zavarhatjuk a többi nézőt. Ezt mind a szünetre hagyjuk. Az illemhelyiséget is próbáljuk meg nem az előadás alatt látogatni. A színdarab vége felé közeledve nem kell rögtön készülődni és türelmetlenül azon izgulni hanyadikként jutunk ki, illetve hányan lesznek előttünk a ruhatárban. Illik megvárni a végét és a szereplőket illető tapssal jutalmazni. Érdemes ezekre odafigyelni, nehogy kellemetlen szituációban találjuk magunkat.

Hozzászólások