A Zorba, a görög című musicalt mutatja be pénteken a Békéscsabai Jókai Színház

A Zorba, a görög című musicalt mutatja be pénteken a nagyszínpadon a Békéscsabai Jókai Színház - tájékoztatta a teátrum szerdán közleményben az MTI-t.Joseph Stein, John Kander és Fred Ebb musicaljét Radó Denise rendezi, aki elmondta, azért szereti ezt a darabot, mert nagyon jól adaptálta Nikosz Kazandszákisz regényét, megmaradt benne annak filozófiája, szellemisége: az élet igenlése. "Az előadás végére a közönség is megismerheti majd, milyen a déli mentalitás, hogyan lehet kimutatni minden érzelmet, legyen az pozitív vagy negatív. A szereplőkön keresztül ők is megtapasztalhatják, miként fedezhetünk fel valami pozitívumot magunk körül" - fogalmazott Radó Denise.
    

A musical két különböző kultúrkörből érkező férfi összecsiszolódását, különös hónapjait mutatja be. A második világháború után Krétán Niko, az angol író megismerkedik Alexisz Zorbával, az életművész exvájárral. Közös kalandjaik során az író megtanulja, mi is az a pozitív gondolkodás, mit jelent, hogy mindig az élet napos oldalát kell nézni.
    

A főbb szerepeket Katkó Ferenc, Czitor Attila, Liszi Melinda és Nagy Erika alakítják, mellettük fellépnek a Viharsarok Táncszínház művészei is. Húros Annamária díszletei és jelmezei egészen a 60-as, 70-es évekig repítik vissza a nézőket. Seregi Zoltán színházigazgató az MTI-nek elmondta, a 2021/2022-es zenés évad utolsó nagyszínpadi darabja a Drakula című horrorrockopera lesz, amelynek a bemutatása átcsúszik ősz elejére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com