Alig másfél év alatt ötvenezer nézőt hozott a hévízi mozi digitalizálása

Alig másfél évvel azután, hogy digitalizálták és 3D-s vetítésekre is alkalmassá tették a hévízi mozit, már ötvenezer nézőt hozott és nyereséget termel az ország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye.

kkNéhány évvel ezelőtt még kérdéses volt, hogy érdemes-e "életben tartani" a hévízi Fontana Filmszínházat, mert az art moziként működő vetítőhely üzemeltetése nem volt gazdaságos - tájékoztatta az intézményt fenntartó hévízi önkormányzat az MTI-t. A városvezetés azonban nem mondott le a moziról, mert a környéken nincs más filmszínház, és mert a városi programkínálatban megkérdőjelezhetetlen fontosságúnak tartotta a működtetést.

A testület átgondolta, ezt követően pedig megszüntette a művészmozi jelleget, majd 34 millió forintos, saját forrásból biztosított beruházással felújították és klimatizálták a nézőteret, 2012 augusztusától pedig 3D-s vetítésre is alkalmassá tették a mozit. A vetítő digitalizálása óta folyamatosan nő a nézők száma, idén februárban már az ötvenezredik vendéget fogadták a korszerűsítéstől számítva.

Papp Gábor polgármester szerint jó döntés volt a két évvel ezelőtti fejlesztés, mert a mozi azóta nemcsak visszahozta a rá fordított összeget, de nyereségesen is üzemel, ami önmagában is ritka a hasonló mozik körében. Hozzátette, hogy az adatok alapján a Fontana Filmszínház már évek óta az ország leglátogatottabb vidéki egytermes mozija, s a helybélieknek, illetve a Hévízre látogatóknak egyaránt természetes, hogy családi programjaikba beépíthetik a mozilátogatást is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com