Bakonyi Betyárnapok Zircen

Ismét megrendezik a betyárnapokat, ezúttal 2014. augusztus 8-án és 9-én. Zircen a XVI. Bakonyi Betyárnapok és Országos Betyártalálkozó eseményeire kerül sor.

betyar_menuA betyárkultúra hozzátartozik néprajzunkhoz, történelmünkhöz annak pozitív és negatív vonatkozásaival együtt, mégis keveset tud róla a ma embere. Leginkább a kiszínezett, inkább mesébe illő történetek, legendák, dalok keringenek. A bakonyi betyárok nemcsak a Bakony erdeiben, hanem falvaiban is éltek.

sokféle betyár létezett: lacibetyár, címeres betyár, réti betyár, ostoros betyár. A leghíresebb bakonyi betyár kétség kívül Sobri Jóska.

A programok pénteken kezdődnek, amikor a bográcsoké és a főzőtudományé a főszerep. A Bakonyi Betyárok Bográcsos Erőpróbáján a televízió sztárfőzőcskéjéből ismert szereplői is beállnak a bográcsokhoz.betyar-bakony-zirc

17 órakor a hagyományőrző együttesek mutatják meg tudásukat, majd a köszöntő után a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar húzza a talpalávalót. Este pedig operettek, slágerek csendülnek fel. A nap "Betyárjó" bulival zárul a Fúzió együttes jóvoltából.
A szombati portyára lóval, kocsival indulnak a betyárok. A legnagyobb bakonyi betyár abból lehet, akinek kellő méretű a bajusza és jó a gyomra. Bemutatkoznak a hagyományos művészetek, lesz népi játékpark.

A legkisebb betyárokat két muzsikus, P. Nagy Ferenc a régi Tolcsvay Trióból és Kovács József László az egykori 100 Folk Celsiusból, valamint népi játékok és kézműves liget várja. Tehetségüket és rátermettségüket pedig a Betyár portya állomásain bizonyíthatják be.

Kora délután lovasok vonulnak fel a 82-es főúton harmonikaszó kíséretében, majd lovasbemutatót és fogathajtó versenyt tartanak. A délután sok zenével fog telni. Fellép a Munkácsy Zenestúdió, a Benkó Dixieland Band, a Motiva zenekar, Rácz Olivér és a Central Együttes, este pedig Sipos F. Tamás. Éjjel pedig lehet folytatni a péntek este elkezdett "Betyárjó" bulit. A műsort Csizmadia Géza bakonyi főbetyár vezeti.

A kísérő programok színes kínálat között szerepel ízek utcája, mesterségek utcája, tombola, solymász bemutató, betyáros ételek evő versenye, sportprogramok, sétakocsikázás.

www.betyarnpok.hu

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com