Béremelést követel a kulturális szférában dolgozók számára a KKDSZ

Több mint háromezer könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozó által aláírt, béremelést követelő petíciót adott át hétfőn, a magyar kultúra napján a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága részére.Az utóbbi években semmilyen bértárgyalás nem zajlott a kulturális szférában; az állam "rosszabbul viselkedik" munkáltatóként, mint a legtöbb magáncég - mondta el a petíció átadását megelőzően az Emmi Szalay utcai épülete előtt a KKDSZ elnöke. Csóti Csaba hangsúlyozta: a petíciót az elmúlt hetekben nemcsak a KKDSZ tagjai, hanem a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és közművelődési dolgozók mintegy harmada aláírta.

    
A helyszínen Papp Katalin, a KKDSZ alelnöke által felolvasott petíció szerint a kulturális intézményekben dolgozó szakemberek fizetése messze elmarad az átlagbértől. Míg van olyan kiskereskedelmi lánc, ahol a pénztárosok is bruttó 300 ezer forintot keresnek, egy kezdő egyetemi végzettségű restaurátor vagy egy húszéves gyakorlattal rendelkező levéltáros, könyvtáros fizetése ennél bruttó 100 ezer forinttal kevesebb - áll a dokumentumban.
    

Az aláírók szerint azonban ekkora fizetésre is csupán az országos kulturális intézmények némelyikében lehet szert tenni: az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók bruttó átlagfizetése nem éri el a 200 ezer forintot és a munkatársak legalább kétharmadának fizetése sem haladja meg a bruttó 180 ezer forintot, a minden középfokú végzettségű munkavállalót megillető garantált bérminimumot.
    

Mint a dokumentum hangsúlyozza, folyamatos a szakemberek elvándorlása a magánszférába, ezzel azonban a közszféra számára elveszik a távozók értékes tudása is. A KKDSZ azt szeretné, hogy kezdjenek tárgyalásokat a 2018. évre vonatkozóan a szakszervezet által tavaly kezdeményezett bérpótlék-emelésről, majd az átfogó bérrendezési politikáról.
    

Csóti Csaba az MTI-nek elmondta: a könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozók bérét több mint tíz éve nem rendezték. Tavaly ugyan a tárca szerint 15 százalékos béremelést hajtottak végre, ezt a mértéket azonban a KKDSZ számításai nem támasztják alá. A szakszervezet két alapvető követelése ezért a bérpótlék 50 százalékos emelése, valamint a kiszámítható bérrendszer megteremtéséről szóló tárgyalások megkezdése - közölte.
    

Csóti Csaba újságírói kérdésre válaszolva közölte: követeléseik elutasítása esetén a sztrájkot is fontolóra veszik. A petíciót több szakszervezet is támogatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com