Boribon és Annipanni a Budapest Bábszínházban

Boribon és Annipanni címmel Marék Veronika könyvsorozatának történeteiből és a Boribon muzsikál című lemez dalaiból készül a Budapest Bábszínház idei évadának első bemutatója. A premiert kedden tartják.

53285-1Az Ellinger Edina rendezte nagyszínpadi előadás kifejezetten a hároméveseknek szól, de mivel a Budapest Bábszínház családi színház, és az idősebb óvodás testvéreket sem hagyják otthon a szülők, számukra is élvezhető lesz az előadás - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az alapanyagot Marék Veronika Boribon-sorozata, valamint a Boribon muzsikál című, 2011-ben az év legjobb gyereklemezének járó Fonogram-díjat elnyert album jelenti. Ennek dalait szintén Marék Veronika jegyzi, zeneszerzője Tallér Zsófia, előadójuk Mórocz Adrienn, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakosaként a Budapest Bábszínházban töltötte szakmai gyakorlatát, ősztől pedig a társulat tagja.

Gimesi Dóra dramaturgnak, a színpadi szöveg szerzőjének célja az volt, hogy a "marékveronikaságot" megőrizze, hiszen a Boribon-sorozat sikerének az is a titka, hogy a karakterek nagyon pontosak, a nyelve egyszerű, de nem gügyögő, a történetek pedig szintén egyszerűek, de nagyon igazak.
Az előadásban Annipannit Mórocz Adrienn alakítja, Boribont ketten keltik életre: a bunraku technikát használó bábot Rusz Judit és a macinak a hangját is kölcsönző Bercsényi Péter mozgatják. A lemezről ismert dalokat Mórocz Adrienn és Bercsényi Péter éneklik. Bence szerepében Szolár Tibort láthatja a közönség, a Cicát Bánky Eszter, Szuszit, a kutyát pedig Kovács Katalin eleveníti meg.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com