Boros Misi a Nemzeti Filharmonikusokkal lép színpadra a Müpában

A Virtuózok felfedezettje, Boros Misi zongorista a Nemzeti Filharmonikusok kíséretében, a Kossuth-díjas Kovács János vezényletével ad koncertet november 15-én a Müpában.

A 13 éves zongorista az önálló koncertjét beharangozó keddi sajtóbeszélgetésen elmondta: a műsor első részében különböző korszakok szólóműveit, Scarlatti, Bach, Beethoven, Chopin és Bartók darabjait játssza. A második részben Mozart C-dúr zongoraversenye hallható, amelyre nagyon készül, ez a darab áll az est középpontjában.

boros-misi2

A Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató 2014-es korcsoport győztese a sajtóeseményen elmondta: 2015-ben 82 koncertje volt a világ számos pontján. "Nagyon szeretek koncertezni, szeretem kifejezni a zongorával, amit gondolok" - hangsúlyozta, hozzátéve: mintegy húsz koncertje volt külföldön, Angliában, Amerikában, Japánban, Kínában, Franciaországban és Olaszországban is.

Kiemelte: minden koncert előtt nagyon izgul, de amikor színpadra lép, már csak a zene marad és a billentyűk. Minden külföldi koncertjén igyekszik megszólaltatni Magyarország zenéjét, Liszt és Bartók műveit.

"Rengeteg lehetőséget kaptam és hálás vagyok a Virtuózok műsornak" - mutatott rá, hozzátéve: ilyen hosszú koncertje, mint amilyen a Müpabeli lesz, még nem volt.

Az esten elhangzik többek között Scarlatti C-dúr szonátája, Bach e-moll prelúdium és fúga című műve, Beethoven F-dúr szonátája, Chopin f-moll etűdje, Bartók Román népi táncok, majd Mozart C-dúr zongoraversenye.

A 2003-as születésű Boros Misi 8 éves kora óta minden korosztályos országos versenyt megnyert, így 2011-ben és 2014-ben a Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyt kiemelt nívódíjjal, a 2013-as Nyíregyházi Zeneiskolai Zongoraversenyt és a 2014-es Chopin Zongoraversenyt, 2013-ban Rómában a 8. Mozart Zongoraversenyt a legfiatalabbak kategóriájában és a verseny abszolút győztese lett.

Tavalyelőtt a legfiatalabbak korosztályában megnyerte a közmédiában közvetített Virtuózok versenyt, 2016-ban Párizsban a Concours Musical de France nemzetközi zongoraversenyen a 18 éven aluliak között kiemelt első díjas lett.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com