Decemberben kilenc alkalommal lesz látható a Müpában a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemes című előadása, amely autentikus népi hagyományok és dallamok segítségével teremti meg a karácsonyi ünnepkör hangulatát – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A jövő komolyzenei sztárjai, a jelen tehetségei adnak koncertet a Rising Stars koncertsorozatban november 8-tól 10-ig a Müpa Fesztivál Színházában.
A száz évvel ezelőtt született slágerszerző, Szenes Iván életműve előtt tiszteleg a Qualitons október 21-én a Müpában.
Tematikus backstage-túrák, kulisszaséták és interaktív dobshow is várja a fiatalokat október 2-án kora délutántól estig a Müpa felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napján.
Október 6-ig jelentkezhetnek a jövő tehetségei a Müpa Jazz Showcase-pályázatára.
A jövő tehetségei 17. alkalommal mutatkoznak be a Jazz Showcase-en február 16-tól 18-ig a Müpában.
Johannes Brahms életművének három kiemelkedően fontos darabja szólal meg február 15-én a Müpában, a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában a Szőke Tibor-mesterbérlet idei második koncertjén.
A Müpában ad közös koncertet kedden a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és az Aurevoir. együttes - közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. hétfőn közleményben az MTI-vel.
Második szólólemezét készítette el Gyémánt Bálint.
Ünnepre hangoló előadásokkal várja a látogatókat a Müpa a következő hetekben.
Giuseppe Verdi Aida című operájának koncertszerű előadását olasz, koreai, brazil és román sztárokkal adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar október 26-án Riccardo Frizza vezényletével Budapesten, a Müpában.
A brit dalszerző-énekes, Benjamin Clementine is fellép ősszel a Müpában.