Ünnepi hangversenyt ad a MÁV Szimfonikus Zenekar

Ünnepi hangversennyel tiszteleg a XX. és XXI. századi magyar zene alkotói előtt a MÁV Szimfonikus Zenekar a magyar kultúra napján, január 22-én a Müpában. Az Új utak című koncerten Oláh Patriktól a Fusion, Dubrovay Lászlótól a Kettősverseny hegedűre és gordonkára, valamint Bartók Béla Táncszvitje és Kodály Zoltán Háry János-szvitje hangzik el Farkas Róbert vezényletével, Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám gordonkaművész közreműködésével - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

Az est Oláh Patrik Fusion című, monumentális nyitányával indul.

A Budapest egyesítésének 150. évfordulójára komponált mű a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Fesztiválzenekar közös pályázatára íródott, az ősbemutató 2023. szeptember 2-án hangzott el a Fesztiválzenekar előadásában a Hősök terén.
A kompozíció lendületes, nagyvárosi hangzásvilága Bartók, Kodály és Dohnányi hagyományát gondolja tovább XXI. századi nyelven. A szerző Pest nyüzsgését, Buda kifinomultságát és Óbuda történelmi rétegeit olvasztja egységbe látványos zenekari effektusokkal és elementáris energiával.

A kortárs magyar zene egyik jelentős alakja, Dubrovay László kifejezetten a Jávorkai fivérek számára komponálta Kettősversenyét hegedűre és gordonkára. A háromtételes műben a két szólista egyenrangú partnerként lép dialógusba egymással és a zenekarral, miközben a darab virtuozitása, humora és színgazdagsága a klasszikus modernség friss megszólalását kínálja.

A koncert második felében két ikonikus mű idézi meg a magyar zene nemzetközi jelentőségét. Bartók Béla Táncszvitje a népek testvériségének eszméjét fogalmazza meg, különböző népzenei forrásokat egyesítve egy lendületes, mégis letisztult formában. Kodály Zoltán Háry János-szvitje pedig humorral, iróniával és mély emberi tartalommal állít emléket a magyar népi hagyománynak.

Január 22-e 1989 óta a magyar kultúra ünnepe: ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet kulturális örökségünkre és annak élő, megújuló hagyományaira.

A MÁV Szimfonikus Zenekar műsora ezt a szellemiséget követve hidat emel múlt és jelen közé, a klasszikus mesterek és a kortárs alkotók művein keresztül. Az Új utak című hangverseny egyszerre tekint vissza és előre: megmutatja, miként él tovább a magyar zenei hagyomány a kortárs alkotók műveiben, és hogyan válik múltunk inspirációvá a jövő számára - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com