A Müpában és a Zeneakadémián is fellép a Fesztiválzenekar

Tavasszal a Müpában és a Zeneakadémián is fellép a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), márciusban Mozart, áprilisban Bruckner, májusban Schumann és Wagner művei szólalnak meg a koncerteken.Március 13-án, 14-én és 15-én a Zeneakadémián ad koncertet a zenekar Takács-Nagy Gábor vezényletével. A csak vonóskaron megszólaló nyitódarab után a klarinétverseny jól ismert dallamai csendülnek fel, ezúttal brácsán. A szólót a Berlini Filharmonikusok korábbi első szólóbrácsása, a Genfi Zeneakadémia professzora, Szűcs Máté szólaltatja meg. A hangversenyt a B-dúr divertimento zárja - közölte a zenekar az MTI-vel. Bruckner V.

(B-dúr) szimfóniája hangzik el április 16-án, 17-én és 18-án a Müpában a 86 éves Marek Janowski vezényletével.

"Az a gyönyörű és érdekes Bruckner zenéjében, hogy két nagyon különböző dolog keveredik benne. Tartalmilag nagyon pontos, vallásos, spirituális zene. Olyasmi, mint amit például a barokk zenében ismerünk az egyházi művekben. Hangzásában viszont olyan, mint a Wagner-operák. A lehető legromantikusabb, legnagyszabásúbb, legérzelmesebb, majdhogynem érzéki romantikus zene" - idézi a közlemény Fischer Iván zeneigazgatót.

A Fesztiválzenekar historikus együttesének koncertjén többek között Vivaldi C-dúr concerto vonósokra, Galuppi 4. (c-moll) concerto grosso és Boccherini D-dúr csellóversenye hangzik el április 25-én és 26-án a Zeneakadémián.

A korabeli hangszereken játszó csapatot ezúttal az orosz-magyar Szergej Malov irányítja, aki nemcsak modern hegedűn, brácsán és barokk hegedűn játszik, hanem violoncello da spallán is, ami egy kis vállra helyezett cselló. Közreműködik Lore Binon szoprán, a historikus hangulatot a barokk gesztika egyik legnagyobb szakértője, Sigrid T’Hooft segít vizuálisan is megteremteni.

Fischer Iván legközelebb májusban vezényli itthon a Fesztiválzenekart a Müpában. A Rajna partján és a Rajna mélyén tesznek zenei kirándulást május 15-én, 16-án és 18-án Schumann pozitív életélményekből fogant 3. szimfóniájával és egy Wagner-jelenettel.

Előbbi egy békés folyóparti kirándulásnak állít emléket, utóbbi a Rajnához kapcsolódó monumentális operatetralógia, A nibelung gyűrűje egyik leghíresebb részlete (A walkür - Wotan búcsúja és tűzvarázs). A koncertet hallgatva a Végtelen történettől A Gyűrűk uráig ismerős motívumok és mesék villannak fel előttünk. Az együtteshez két kiváló német énekes érkezik Brünnhilde és Wotan alakítására, Anja Kampe szoprán és Hanno Müller-Brachmann basszbariton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com