Csaknem 50 magyar bor indul a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet legnagyobb versenyén

Csaknem 50 magyar bor indul a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett legnagyobb versenyen, a Berlin Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amely csütörtökön kezdődik a német fővárosban.

A BWT-t 2004 óta rendezik meg, évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében rendre mintegy 10 000 bort értékelnek, és legfeljebb 30 százalékukat díjazzák nagy arany-, arany-, vagy ezüstéremmel.

szolo_fejlec

A verseny nemcsak a legnagyobb a OIV által védnökölt mustrák sorában - amelyben az idén 20 nemzetközi borverseny van, köztük a budapesti VinAgora -, hanem belépőt jelent a gyorsan fejlődő ázsiai térség vezető versenyére, az Asia Wine Trophy-ra (AWT), mert a nevezési szabályok szerint a berlini megmérettetésen indított borok automatikusan, külön költség nélkül részt vehetnek az AWT-n, amelyet októberben rendeznek a dél-koreai Daejeonban.

A Berlinben február 7-ig tartó mustrán nemzetközi zsűri vizsgálja a borokat az OIV szakembereinek felügyeletével.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A testület tagjai az évjáraton kívül semmit nem tudnak a kóstolt borokról. A zsűriben az idén először magyar sommelier is dolgozik.

Magyar borok az utóbbi években is szerepeltek a BWT-n, amelyet egy nemzetközi borvásár is kiegészít, több száz kiállítóval és több tízezer látogatóval. Az idén azonban a magyar jelenlét minden korábbinál nagyobb szabású, a versenyen 47 bor indul a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a Külügyminisztérium szervezésében. A borokat külön rendezvényen is bemutatják pénteken a berlini magyar nagykövetségen, a díszvacsorán csaknem 200 német borszakértő, beszerzési vezető, gazdasági döntéshozó, sommelier és szakújságíró ismerheti meg a magyar borágazat fejlődésének eredményeit.

A szervezett részvételről Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésért felelős miniszteri biztos állapodott meg a DWM vezetőivel még tavaly novemberben. A miniszteri biztos akkor az MTI-nek elmondta: Németországban egyre kedveltebbek a magyar borok, ezért fontos, hogy Magyarország ott legyen a legnagyobb németországi borversenyen és -vásáron.

Budai Gyula hozzátette: a Németországba irányuló borexport értéke 2015-ben elérte a 15 millió eurót, ami jelentős növekedés az elmúlt évekhez képest, és ugyancsak kedvező fejlemény, hogy egyre nagyobb a palackozott borok aránya.

A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy idén a világ legjelentősebb borászati szakvásáraként számon tartott düsseldorfi ProWeinon is hangsúlyosabb lesz a magyar részvétel, ugyanis magyar borászatok csatlakoznak a Pro Wine goes City nevű akcióhoz, amely düsseldorfi vendéglők és szállodák bevonásával a nagyközönség számára is megnyitja a márciusban tartandó vásárt.

Budai Gyula közölte: a berlini nagykövetség Magyar Szüret nevű rendezvénysorozata és a nagy borászati és mezőgazdasági vásárok segítségével - mint amilyen például a berlini Nemzetközi Zöld Hét, a BWT, a düsseldorfi Pro Wein és a nürnbergi BioFach - a német piacon egyre több lehetőség nyílhat a magyar cégek számára, és tovább bővülhet a kivitel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com