David Bowie utolsó albumának zenekara a Müpában

A januárban elhunyt ikon, David Bowie utolsó albumán szereplő dzsesszzenekar, a Donny McCaslin Quartet ad koncertet november 4-én a Müpa Fesztivál Színházában.

Az amerikai formáció európai turnéja egyik állomásaként nemrég megjelent új lemeze dalai mellett minden bizonnyal néhány jól ismert David Bowie-számot is elő fog adni - közölték a szervezők az MTI-vel.

David Bowie

Donny McCaslin szaxofonos régóta a dzsessz-színtér fontos alakja. Még középiskolába járt, amikor már saját zenekarával a Montreaux-i Jazzfesztivál állandó résztvevője volt. A szélesebb közönség idén ismerte meg, miután ő és zenekara működött közre David Bowie utolsó, Blackstar című lemezén.

A nyolcvanas években a vibrafonos Gary Burton mellett négy évig turnézott a világ körül. Ezután olyan formációknak volt tagja, mint Gil Evans nagyzenekara és a Steve Gaddet is soraiban tudó, fúziós muzsikát jásztó Steps Ahead, amelyben Michael Brecker helyére került.

Közben pedig kidolgozott egy olyan saját stílust, amely egyszerre volt közérthető, de kiszámíthatatlan: első tíz szólólemezén egyedül a megjósolhatatlanság volt megjósolható. Minden korongon más felállású zenekarral játszott, minden album új hangzással gazdagodott.

A számokon egyszerre érződnek a nagy elődök, köztük Herby Hancock, Herb Pomeroy vagy Billy Pierce hatása, és a kortárs zenésztársak - Aphex Twin vagy Skrillex - befolyása.

"Nagyon szeretem azokat a hangzó textúrákat, amelyeket ezekben a zenékben hallhatunk" - mondta McCaslin a modern elektronikus tánczenéről.

A kvartett október 14-én megjelent Beyond Now című albumára két korábbi David Bowie-szám - az 1977-es Warszawa és az 1995-ös A Small Plot of Land - átdolgozása is felkerült. Bowie és McCaslin kapcsolata akkor kezdődött, amikor előbbi zenekart keresett aktuális lemezének felvételéhez, és közös barátjuk, a zeneszerző Maria Schneider McCaslint és kvartettjét ajánlotta.

A Donny McCaslin Quartetben a tenorszaxofonos zenekarvezető mellett Jason Linder billentyűs hangszereken, Jonathan Maron basszusgitáron, Zach Danziger pedig dobon játszik.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com