Először tart közös táncestet a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes

Először tart közös táncestet a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes, amelyre május 14-én kerül sor a pécsi Kodály Központban.Az 1960-ban alapított Pécsi Balett társulata Földi Béla új, sodró lendületű Footsteps című alkotásával lép színpadra - írta a Pécsi Balett és az egyetem az eseményről szóló, az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában. Hozzátették: a pécsi egyetem hallgatóiból és munkatársaiból 2011-ben alakult PTE Táncegyüttes a zenés filmek világába kalauzolja el a nézőket az 1900-as évektől napjainkig, Hollywoodtól Erdélyig, Anthony Hopkinstól Michael Jacksonig.

   
Kiemelték, az egyetemi produkcióban szerepet kapnak a Pécsi Parkinson Betegek Egyesületének táncosai, a Gandhi Hagyományőrző Együttes, továbbá a PTE-n tanuló két énekes, Balambér Tamara és a nigériai Samuel Akinola is. Az est háziasszonya Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas művész, a Pécsi Balett ügyvezetője, valamint Bánkyné Perjés Beatrix táncművész, a PTE Táncegyüttes vezetője, a Táncoló Egyetem projektvezetője lesz - jegyezték meg.
    

Kitértek arra is, hogy a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes együttműködése nem új keletű, az egyetem és a Pécsi Nemzeti Színház hosszú évek óta stratégiai partnerek, a korábban a teátrum tagozataként, ma már függetlenként működő Pécsi Balett komoly mentori tevékenységet biztosított, biztosít az együttesnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com