Emmi: 155 millió forintra pályázhatnak professzionális színház- és táncművészeti szervezetek

A professzionális színház- és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogatja pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 155 millió forinttal - közölte a szaktárca kultúráért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint a színházi előadó-művészeti szervezetek összesen 113 millió forintra pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek magyarországi és külföldi vendégjátékra, táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésére 42 millió forint áll rendelkezésre.

A pályázat keretösszegének részletezésekor azt írták, a határon túli színházak vendégjátékainak befogadására fordítható összeg 25 millióról 30 millióra, külföldi vendégjátékok megvalósításának finanszírozására 10 millióról 15,5 millió forintra nőtt az előző évi kerethez képest. A független színházi társulatok kiemelkedő színvonalú produkcióinak vendégül látására a tavalyi 10 millió forint helyett idén 14 millió forintra pályázhatnak a színházak.


A kortárs magyar drámák születését és bemutatását ösztönző Katona József produkciós pályázat keretösszege 19 millió forint, a kortárs bábszínházi művek megszületését, illetve bemutatását támogató Weöres Sándor bábszínházi pályázaté pedig 20 millió forint, azaz 5 millió forinttal több, mint 2016-ban. A színházi nevelési programban, drámapedagógiai foglalkozásokon részt vevő színházi munkatársak képzését 10 millió, a színházak akadálymentesítésének megvalósítását 4,5 millió forinttal támogatja a tárca.


A pályázatok keretösszege a pályázó szervezetek adminisztrációs terheinek könnyítése miatt emelkedett, ugyanis a színházi szervezetek országos forgalmazásának és a táncművészeti produkciók létrehozásának támogatására az NKA pályázati kerete biztosít forrást - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com