Erdélyi turnén vesz részt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Öt állomásos erdélyi turnét kezd szerdán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel.Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a turnén a Táncrapszódia és a Kalotaszeg című előadásaikat láthatja az erdélyi közönség. Szerdán Szatmárnémetiben, csütörtökön és pénteken Margittán, vasárnap Brassóban, míg hétfőn Marosvásárhelyen lép fel a hivatásos néptáncegyüttes. Marosvásárhelyen a nagy érdeklődésre való tekintettel ráadás előadást is tartanak.

   
 A nemzeti táncegyüttes sokszínű repertoárja a történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjed. A tájékoztató idézi Zsuráfszky Zoltánt, az együttes művészeti vezetőjét, aki elmondta: Táncrapszódia és a Kalotaszeg előadásaikkal az est során a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különösen nagy hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra.


A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásaikkal novemberben is útra kelnek, hogy részt vegyenek egy néptánctalálkozón Székelyudvarhelyen, de ellátogatnak Sepsiszentgyörgyre és Kolozsvárra, hogy ízelítőt adjanak a magyar néphagyományokból, és tisztelegjenek II. Rákóczi Ferenc emléke előtt - tette hozzá a művészeti vezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com