Erkel Tibor zongoraművésztől február 11-én vesznek végső búcsút

Február 11-én szombaton 12 órakor vesznek végső búcsút Erkel Tibortól az Újpest Megyeri temető 1-es ravatalozójában. A zongoraművész, zenei rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára január 28-án 83 éves korában hunyt el. A búcsúztatás római katolikus szertartás szerint történik - közölte az elhunyt családja pénteken az MTI-vel. Erkel Tibort Budapest Főváros és Újpest Önkormányzata, valamint a Zeneakadémia saját halottjának tekinti. Erkel Tibor 1934 januárjában született Csökmőn.

Erkel Ferenc leszármazottjaként tanulmányait fiatal korától meghatározták a család zenei hagyományai. A debreceni Piarista Gimnáziumban töltött évei után az Erkel Ferenc Zenei Gimnázium és Kollégium (a mai Bartók Béla Kollégium), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoraszakos hallgatója volt, Wehner Tibor tanítványaként.

Zongoraművészi fellépései mellett pályafutását a szegedi konzervatóriumban kezdte zongora- és kamarazene-oktatással. 1964-től 50 éven át a Zeneakadémián tanított, 1969-től tanszékvezető egyetemi tanárként. Tanítványai közül számos nemzetközi rangú karmester, fúvós- és egyéb hangszeren játszó művész került ki. Erkel Tibor fia, László is művész lett, Kentaur néven ismert zenész, énekes, díszlet- és jelmeztervező.

Erkel Tibor Lendvai Ernő Bartók-kutató hívására 1963-ban a Magyar Rádióhoz került, amelynek előbb zenei rendezője lett, majd 1992-ig zenei főosztályvezetője volt. Több rangos díjat elnyerő lemez- és rádiófelvétel fűződik nevéhez, melyeken számos hazai és nemzetközi hírességgel dolgozott együtt. Fontos szerepet töltött be a Dolby Surround rendszerek elődjéül szolgáló kvadrofon technológia kidolgozásában a Magyar Rádiónál. Az így készült felvételek nyugaton is nagy sikert hoztak a magyar rádiózás számára a hetvenes-nyolcvanas években.

Erkel Tibor 1979-től 1983-ig a Művelődési Minisztérium Színház-, Zene- és Táncművészeti osztályának vezetője volt, majd 1992-től két éven át a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban töltött be hasonló posztot. 1996-tól a MIÉP színeiben politizált, 1998 és 2002 között mint országgyűlési képviselő, majd 2002 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagjaként.

Munkásságát 1986-ban Erkel-díjjal, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Ugyanabban az évben Újpest díszpolgára lett. Az Erkel Ferenc Társaság alapító tagja, alelnöke volt, majd örökös tiszteletbeli alelnöke lett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com