Fennállása 70. évfordulóját ünnepli jövőre az Alba Regia Táncegyüttes

Fennállása hetvenedik évfordulóját ünnepli jövőre az Alba Regia Táncegyüttes, ezért az egész évadot felölelő programsorozatot tartanak a jubileum jegyében.Az emlékévet felvezető pénteki sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester megállapította, hogy "a hetven év során a táncegyüttes mozgalommá vált, hisz generációk nőttek fel táncukat csodálva". A közönség sokat kapott már tőlük az évek során, ez most hatványozottan így lesz az emlékévben - fűzte hozzá.

    
A polgármester megjegyezte, hogy az Alba Regia Táncegyüttes nélkül nem létezne a fehérvári Táncház, amely egyfajta kulturális központja a városnak. A jubileumi év egyik kézzelfogható eredménye lehet, hogy az épület a város tulajdonába kerül, s akkor elkezdődhet a felújítása, ezzel biztosítva, hogy a következő évtizedekben tovább szolgálja a táncosokat - hangsúlyozta.
    

Juhász Zsófia, a táncegyüttest fenntartó Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy a jubileumi évre a Csoóri-program keretében csaknem húszmillió forintot nyertek, így valóban mindent meg tudnak mutatni magukból. Megemlítette, hogy könyv is készül az egyesület eddigi évtizedeiről. A 2019-es év nyitányaként - több évtizedes hagyományt követve - rendezik meg a Vigasságcsinálók bálját február elején, majd egy héttel később a Néptáncosok IV. Fehérvári Találkozóját tartják a Táncházban. Márciusban szólótáncversenyt rendeznek, áprilisban pedig a Generációk találkozóján és a tánc világnapján ünnepelnek közösen.
    

Az évad folyamán gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek fesztiváljára és a Szenior Csoportok II. Fehérvári Találkozójára is sor kerül. Augusztus 20-án, a Királyi Napok keretében pedig bemutatják 70 éves jubileumi gálaműsorukat. Az Alba Regia Táncegyüttest 1949-ben alapították, azóta valamennyi magyar néptáncfesztiválon elismeréseket és díjakat nyertek el egyéni, kamara- és együttes kategóriában a népzene és különböző koreográfiák bemutatásával. A magyarországi néptáncegyüttesek minősítő rendszerében a legmagasabb kategóriába tartoznak.
    

Mintegy 500 fiatal - óvodás kortól 60 éves korig - 12 csoportban biztosítja az együttes folyamatos utánpótlását. Műsorunkban szinte az egész magyar nyelvterület táncai, dalai szerepelnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com