Fiatal tehetségek mutatkoznak be a Pannon UniFest fesztiválon

Fiataloknak nyújt bemutatkozási lehetőséget a Pannon UniFest fesztivál jövő héten Veszprémben. A 250 hazai és határon túli tehetség prózai, zenés, táncos produkciókkal, kisfilmekkel készül a hétfőtől vasárnapig zajló rendezvényre - közölte Veszprém polgármestere a városban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Porga Gyula, polgármester (FIDESZ-KDNP) elmondta, a fesztivál lehetőséget teremt arra, hogy az egyetemi polgárságot bevonják a városi közéletbe.

205717_16

A polgármester jó eredménynek nevezte, hogy míg tavaly 150 jelentkező volt a programra, idén 250 résztvevője lesz a fesztiválnak, akik a Pannon Egyetemen, a Csermák Antal Zeneiskolában és a Laczkó Dezső Múzeumban mutatkoznak be.

A Hallgatók a Művészetért Egyesület a Magyar Ifjúsági Konferenciával együttműködve szervezi a fesztivált a Veszprémben meghirdetett fiatalok éve kezdeményezés jegyében - fűzte hozzá.

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta: annak ellenére, hogy Veszprém számos kulturális programnak ad otthont, az egyetemistákat eddig csak korlátozottan sikerült megszólítani. Hozzátette: ez a fesztivál azoknak kínál bemutatkozási lehetőséget, akik hobbiként foglalkoznak valamely művészeti ággal.

Szórád Gábor, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke közölte, hogy az egyesület pályázatot hirdetett a határon túli fiatalok körében, átvállalva a fesztivál költségeit. A felhívás révén 25 jelentkező érkezik Kárpátaljáról és a Vajdaságból - fűzte hozzá.

Ifj. Szeles József, a Pannon UniFest fesztiváligazgatója arról beszélt, hogy Magyarország összes jelentős egyeteme képviselteti magát a programban.

A fesztivál résztvevői között az egyetemistákon kívül a középiskolás korosztály is jelen lesz, többen érkeznek saját verssel, zenével vagy novellával - fűzte hozzá.

A fesztiváligazgató elmondta azt is, hogy szakmai műhelymunka is színesíti a programot, többek között szónoklattan, retorika, tánc- és énekóra szerepel a kínálatban, a művészeti ágak jeles képviselőinek vezetésével.

A zsűri tagjai között szerepel mások mellett Oberfrank Péter karmester, M. Tóth Géza, egyetemi rektor és Kéri Kitty színházigazgató - közölte ifj. Szeles József.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com