Fiatal tehetségeket bemutató és gyerekeknek szóló koncert is lesz a Cziffra Fesztiválon

Két koncerten is a fiatalok kerülnek a középpontba a Cziffra Fesztiválon.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni három zenei ösztöndíjra

Vasárnap éjfélig várják a fiatalok jelentkezését a Fisher Annie zenei előadóművészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói, valamint a Lakatos Ablakos Dezső állami zenei ösztöndíjakra, amelyek a rendszeres pénzbeli támogatás mellett fellépésekhez is segítik a fiatal tehetségeket.

Újra gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a közönség a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, amely műsorán csütörtöktől vasárnapig a barokktól a legmodernebb darabokig számos stílus hallható majd - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Novák: a kormánynak fontosak a fiatal tehetségek (2. rész)

A kormánynak fontosak a fiatal magyar tehetségek, és feladata van a tehetségek gondozásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Magyar Templeton Program zárórendezvényén, szombaton Budapesten.

Novák: a kormánynak fontosak a fiatal tehetségek

A kormánynak fontosak a fiatal magyar tehetségek, és feladata van a tehetségek gondozásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Magyar Templeton Program zárórendezvényén, szombaton Budapesten.
Fiatal tehetségek mutatkoznak be a Pannon UniFest fesztiválon

Fiatal tehetségek mutatkoznak be a Pannon UniFest fesztiválon

Fiataloknak nyújt bemutatkozási lehetőséget a Pannon UniFest fesztivál jövő héten Veszprémben. A 250 hazai és határon túli tehetség prózai, zenés, táncos produkciókkal, kisfilmekkel készül a hétfőtől ...
Díjazták a legjobb fiatal feltalálókat és tudósjelölteket

Díjazták a legjobb fiatal feltalálókat és tudósjelölteket

Lebegő kisautó, tanulási segédeszköz és a szén nanocső kompozitok tudományos vizsgálata nyert a 23. Ifjúsági és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. A bírálóbizottság döntése szerint Németh Péter e...