Filmvetítés, kiállítás és fényfestés az egri programok között

Filmvetítésekkel, kiállítással, fényfestéssel, az 1956-os egri eseményeknek szentelt honlappal is emlékeznek a hevesi megyeszékhelyen a 60 éve történt forradalomra és szabadságharcra.1956Nyitrai Zsolt, Eger és térsége fideszes országgyűlési képviselője a a helyi eseményeket bemutató pénteki sajtótájékoztatón kiemelte: az '56-os emlékév célja, hogy megadják a tiszteletet a még közöttünk élő hősöknek. Cél az is, hogy közülük minél többet bevonjanak az emlékév rendezvényeibe, hogy megoszthassák velünk élményeiket, tapasztalataikat, gondolataikat.

Ezért hívják meg Egerbe a forradalom emblematikus alakjait, Wittner Máriát és Dózsa Lászlót is. Cél továbbá, hogy minél több egri fiatallal megismertessék, mi is történt 1956-ban. Nyitrai Zsolt kitért arra, hogy az emlékév első szakaszában, október 23. és november 4. között a forradalom győztes pillanataira, november 4-től az év végéig a megtorlásra és az áldozatokra emlékeznek.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az interneten péntektől elérhető az eger1956.hu oldal, amely bemutatja, mi történt 60 évvel ezelőtt a városban és ismerteti az emlékév részletes programjait. Az emlékév keretében az egri moziban levetítik a Mansfeld és a Szabadság, szerelem című filmeket, lesz még egyebek mellett a forradalom helyi pillanatait bemutató falfestés és falháló, az egri 56-os hősöket bemutató kiadvány, a városi televízió pedig dokumentumfilmet készít.

A könyvtárban a témához kapcsolódó emlékekből, a Ziffer Sándor Galériában a forradalomban szerepet vállaló Bíró Lajos festőművész munkáiból nyílik kiállítás. Habis László egri polgármester (Fidesz-KDNP) egyebek mellett elmondta: több mint 30 millió forintnyi, pályázaton elnyert támogatást fordít a város az emlékév programjaira.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com