Tizenegy filmet vetítenek novemberben az olasz filmfesztiválon

Tizenegy kortárs olasz filmet vetítenek a 23. MittelCinemaFesten november 7-15. között a Puskin és Tabán moziban.

Újra mozivásznon a Hetedik című film

Szeptember közepén újra széles vásznon látható a fővárosi mozikban a Hetedik című sikerfilm a bemutatásának 30. évfordulója alkalmából - olvasható a Pannonia Entertainment keddi közleményében.

Különleges programokkal készül a Ludwig Múzeum

Három kiállítás, exkluzív tárlatvezetések, workshopok, filmvetítés, koncert és más érdekességek várják a Ludwig Múzeumban a látogatókat a Múzeumok éjszakáján, szombaton.

Ismét nagyvásznon lesz látható a 2001: Űrodüsszeia

Az első magyarországi bemutató után 45 évvel, szeptember 19-én és 21-én ismét nagyvásznon lesz látható Stanley Kubrick Oscar-díjas műve, a 2001: Űrodüsszeia, a Budapesti Klasszikus Film Maraton műsorán, digitálisan felújított változatban.

Filmvetítéssel és kiállítással is készül a MÁV a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulójára

Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.

Cziffra Györgyre emlékeznek a Miskolci Egyetemen

Emléktábla-avatással, filmvetítéssel, valamint Kovács Kati énekesnő és Balázs János zongoraművész koncertjével emlékeznek Cziffra Györgyre a Miskolci Egyetemen november 8-án.

A Semmelweis vetítésével kezdődik a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál pénteken

A Semmelweis című film vetítésével kezdődik a 21. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál pénteken Koltai Lajos rendező részvételével, aki munkássága elismeréseként életműdíjat vehet át - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t csütörtökön.

Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon

Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon, amelyet március 1. és 12. között a Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben rendeznek meg.

Gálaműsorok, kiállítás, filmvetítés Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

Gálaműsorokkal, kiállítással, ingyenes filmvetítéssel, interaktív könyvtári órával ünneplik a magyar kultúra napját Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.

Szombaton kezdődik a 10. Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

Koncertek, filmvetítés, beavató előadás, valamint családi- és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket a szombaton kezdődő 10. Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon Budapesten több helyszínen.

Filmvetítéssel is várják a látogatókat a Terror Háza Múzeumban

A kiállítások mellett filmvetítéssel várják a látogatókat szombaton, a Múzeumok éjszakáján a Terror Háza Múzeumban.

Fizikai kísérletek, filmvetítés és ételkészítés a BGE programjai között

Idén is interaktív ismeretterjesztő és szórakoztató programok keretében mutatják be a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) folyó kutatásokat az egyetem kutatói és oktatói a Kutatók éjszakáján.