Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon

Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon, amelyet március 1. és 12. között a Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben rendeznek meg.A filmekből egy kisebb válogatást március 4. és április 4. között több vidéki városban is bemutatnak. A fesztivál programján francia, belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci és tunéziai alkotásokat láthat a magyar közönség eredeti nyelven, magyar felirattal - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
    

A filmnapok programja a 75.

Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, a Csapó! című vígjátékkal indul. Michel Hazanavicius Oscar-díjas rendező legújabb alkotása egy viccelődésbe burkolt szerelmi vallomás a mozihoz. Látható lesz a Dalva című belga dráma is, amelyet tavaly Cannes-ban a Kritikusok Hetén a legjobb alakítás díjával és a legjobb játékfilmnek járó Arany Sín díjjal ismertek el.
    

Szintén Cannes-ban debütált Louis Garrel rendezésében és főszereplésével az Ártatlan című film is, az Éjszakai átutazók című alkotás premierjét pedig a 2022-es Berlinalén láthatták először a nézők Charlotte Gainsbourg és Emmanuelle Béart főszereplésével. Szintén nemzetközi porondon aratott sikert a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A vád című francia dráma, amely egy lehetséges nemi erőszak története köré épül, Charlotte Gainsbourg és Matthieu Kassovitz főszereplésével.
    

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál kortárs alkotások szekciójában és a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciójában sikerrel szereplő A bűn melegágya francia thrillert és a Velencei Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének zárófilmjét, a Királynők című marokkói drámát is meg lehet majd tekinteni a seregszemlén, ahogy az idei Goya Filmfesztiválon 17 jelölést begyűjtő As bestas (szörnyetegek) című francia-spanyol thrillert is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com