Fotókiállítások és filmes események is várják az érdeklődőket a Budapesti Víz Világtalálkozó keretében, amelyet október 8. és 11. között rendeznek.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg az Éltető Víz Filmszemlét, és október 5-én kezdődik a CinemArt Filmfesztivál elnevezésű verseny - mondta el Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a programokat bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

filmszalag_00-200x200


A kulturális programokat a Külügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 25 millió forinttal támogatja - tette hozzá az államtitkár.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont október 3. és 6. között az Éltető Víz Filmszemlének, amelyen 28 magyar és külföldi filmet vetítenek a mozi három termében. A szemle díszbemutatóján Mosonyi Szabolcsnak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, Vad Szigetköz című filmjét láthatja a közönség. A vetítések mellett szakmai és tudományos programok is várják a látogatókat, az esemény szervezője a szolnoki Tisza Mozi Kft.

Október 5-én kezdődik a CinemArt Filmfesztivál elnevezésű verseny, amelyre bárki benevezhet, aki kedvet érez ahhoz, hogy megvágjon egy maximum 4 perces filmet, amelynek kötelező témáját és tartalma elemeit a verseny kezdetekor kapja meg a szervezőktől. Az elkészült mozgóképeket október 6-án vetítik le. A megmérettetésre még Brazíliából is volt jelentkező - mondta el Demeter István, a Tisza Mozi Kft. ügyvezető igazgatója.

Neves hazai fotográfusok vízzel kapcsolatos témájú műveit mutatja be 100 darab köztéri és a 250 darab óriásplakáton a Víz és Jövő című köztéri fotókiállítás Budapesten és a megyeszékhelyeken.
Ugyancsak Víz és jövő címmel hirdette meg nyáron a Magyar Fotográfusok Háza azt a fotópályázatot, amelyre mintegy kétezer alkotás érkezett. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt tíz alkotást október 15-ig tekintheti meg a közönség a Mai Manó Galériában - közölte Kőrösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház ügyvezető igazgatója.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com