Gárdonyi-emléknap - Huszonnégy órás felolvasás Nyíregyházán

A Gárdonyi Géza tiszteletére tartandó emléknapon huszonnégy órás felolvasást tartanak az író Egri csillagok című művéből szerdán a nyíregyházi Kossuth téren.

könyv


A Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány, a Gárdonyi Géza Általános Iskola, a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár és a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület támogatásával megvalósuló felolvasás megnyitója délután két órakor kezdődik a nyírségi megyeszékhely főterén - közölte a könyvtár kedden az MTI-vel.
Az Egri csillagokat a szabályok szerint öt perces váltásokban olvassák majd az érdeklődők és a diákok, minden óra elején pedig egy helyi neves közéleti személy kezdi meg az olvasást. A megnyitón beszédet mond az esemény fővédnöki tisztét ellátó Kovács Ferenc polgármester, ezután tartják a felolvasáshoz kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetését.

A regény első sorait a polgármester tolmácsolja majd a jelenlévőknek délután három órakor, de felolvasást tart többek között Jánosi Zoltán, a helyi főiskola rektora, Vinnai Győző megyei kormánymegbízott és Tasnádi Csaba, a nyíregyházi színház igazgatója is.
A felolvasás a tervek szerint csütörtök délután ér véget. Az egri vár napját tizenegy éve tartják meg október 17-én, tavaly óta pedig Gárdonyi Gézára is ezen a napon emlékeznek országszerte.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com