Gyerekprogramokat is szerveznek az idei A Cappella Fesztiválon

Francia, cseh, zimbabwei és szlovén vokális koncertek mellett idén első alkalommal gyerek- és családi programokkal is várják a közönséget az A Cappella Fesztiválon június 10-én és 11-én.A Hangvető és a Várkert Bazár rendezvényén a gyerekek délutánonként a koncertek végéig tematikus programokon vehetnek részt a Várkert Bazár Öntőház udvarán, készíthetnek saját koronát és különböző hangszereket újrahasznosított anyagokból, gyárthatnak 3D-s képeslapot, kipróbálhatják, hogy milyen zenére festeni, illetve az egész család együtt gondolkodhat a játékos kvízfeladatok megfejtésén - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.    

A koncertek során szombaton a Corou de Berra Franciaország déli térségének többszólamúságát hozza el a budapesti közönségnek. Az együttes előadásában Provence, Nizza és a trubadúrok dallamvilága keveredik a kortárs szerzeményekkel. A francia zenekar után a Vocal Band Kreativo ad koncertet. A szlovén együttes a műfaj egyik legrangosabb versenyén, a Vokal Totalon 2015-ben és tavaly is több díjat nyert.


Vasárnap Csehországból lép színpadra a Yellow Sisters, akik a fekete zene hatását ötvözik meghökkentő ritmusjátékokkal és számos más műfajjal, illetve koncertezik a zimbabwei iskolai kórusból összeállt Insingizi is, amely a hagyományos a cappellát és a zimbabwei dallamokat vegyíti zenéjében. A fesztivál hagyományosan az a cappella, azaz a hangszeres kíséret nélküli, kizárólag énekelt zene könnyed oldalát mutatja be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com