Gyulán és környékén jubilál a Muzsikál az erdő programsorozat a hétvégén

Péntektől vasárnapig Gyulán és környékén rendezik meg az idén 20 éves Muzsikál az erdő programsorozatot - közölték a szervezők.A rendezvény hagyományosan az Erdők hete regionális megnyitója  is egyben. Pénteken Gyulán, az Almásy-kastélynál, szombaton Városerdőn, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Félixfürdő tölgyerdejében rendezik a klasszikus és népzenei koncerteket.
    

Fellép mások mellett Heincz Gábor "Biga", Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió, a Fonó Zenekar, Szokolay Dongó Balázs és a Mentés Másként trió, a Temesvári Bokréta Citera Együttes, a Hot Jazz Band, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekara, a Körös Rézfúvós Kvintett, a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, a Bartók Béla Vegyeskar és az Erkel Ferenc Vegyeskar.
    

Idén sem csak a koncertekről szól a háromnapos rendezvény, lesznek erdei szakvezetéses séták, kerékpár- és kenutúra, sétahajózás, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, környezettudatosságra nevelő műhelyek és helyi termékek vására. A gyerekeket bábelőadással és népmesével, valamint vásári fajátékokkal várják.
    

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat 2023-ban ünnepli 20. évfordulóját. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Idén négy helyszínen rendezték meg: a Szatmár-Nyírségi homokháton, Kecskeméten, a Mátrában és a rendezvénysorozat zárásaként a Körösök völgyében. A részletes program megtalálható a www.muzsikalazerdo.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com