Gyulán és környékén jubilál a Muzsikál az erdő programsorozat a hétvégén

Péntektől vasárnapig Gyulán és környékén rendezik meg az idén 20 éves Muzsikál az erdő programsorozatot - közölték a szervezők.

Október elején Gyula és Nagyvárad térségében várják az érdeklődőket

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a "csodabogyós" erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.

Júliusban megrendezik a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napokat

Klasszikus és népzenei koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal és sportprogramokkal is várja az érdeklődőket július 4. és 12. között a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozata.

Pályázatot hirdet a Muzsikál az Erdő Alapítvány

Az erdő szeretetét, az erdő és a zene kapcsolatát bemutató fotó-, gyermekrajz- és irodalmi pályázatot hirdet a Muzsikál az Erdő Alapítvány.

Idén is Kecskeméten és környékén kezdődik a Muzsikál az erdő programsorozat

Kecskeméten, a Nyíri erdőben, majd Lakitelek-Tőserdőn kezdődik a Muzsikál az erdő 15. évadjának programsorozata május 26. és 27. között - közölte a szervező, a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

Három térségben rendezik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot

Idén három térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyen az erdei koncertek mellett szakvezetéses sétákkal, előadásokkal és tárlatokkal is várják az érdeklődőket.
Erdei koncertekkel várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő Gyulán

Erdei koncertekkel várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő Gyulán

Szakvezetéses erdei sétákkal, koncertekkel és ismeretterjesztő előadással is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvény szeptember 30-án és október 1-jén Gyulán, októ...
Muzsikál az erdő

Muzsikál az erdő

Klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták és ismeretterjesztő előadások is várják az érdeklődőket a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napokon július 2. és 10. között a Mátra lábátó...