Hamupipőke családi produkció november végétől a Játékszínben

A Grimm testvérek meseváltozata alapján készített musicalt a Játékszín; a Hamupipőkét november 30-án mutatja be a fővárosi színház, a főszerepet Varga Vivien alakítja.A zenés változatot egy osztrák szerzőpáros, Thomas Jorda és Pavel Singer írta, a magyar szöveg Zsadon Andrea munkája. "Nem változtattunk az alaptörténeten, a gyönyörű mesét Szolnoki Tiborral közösen visszük színpadra. Elkezdtük keresni, hogy hangban, megjelenésben ki az a karakter, aki megfelel a kislány szerepére. Mert Hamupipőkének kislánynak kellett lennie, és megtaláltuk a tizenhét éves Varga Vivient, aki éppen olyan, mint Hamupipőke" - mondta Zsadon Andrea az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

    
Varga Vivien több televíziós produkcióban szerepelt sikerrel az elmúlt években, tavaly önálló zenei albumot is készített. "Hamupipőkét visszafogott személyiségnek képzelem el, akiben megvan a kedvesség, a szeretet, holott rengeteg rossz dolog történik vele" - jegyezte meg az énekes. Hozzátette, hogy bár a mesének sokféle változata ismert, a darabnak boldog vége lesz.
   

A Játékszín-előadásban Hamupipőke hercegeként Ódor Botond lép színpadra, a címszerepben Sipos Marianna is látható, Zsadon Andrea a Királynőt, Szolnoki Tibor a Kamarást alakítja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com