Hátrányos helyzetű gyerekek táncolnak a Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjén

Több mint kétszáz roma, valamint nem roma gyermek és fiatal fog együtt táncolni a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 18-i TérTáncKoncertjén a Hősök terén.TérTáncKoncertAz esten Mendelssohn Szentivánéji álomhoz írt kísérőzenéje csendül fel Fischer Iván vezényletében, az alkalomra február óta heti rendszerességgel készülnek egy szakképzett koreográfuscsapat segítségével a műsorban résztvevő, nehéz körülmények között élő és az ország 12 különböző iskolájába járó 12-16 éves gyermekek és fiatalok.

A Fesztiválzenekar MTI-hez eljutatott közleménye szerint a kezdeményezés célja, hogy az együttes teret engedjen a kreativitásnak, és mindenkivel megoszthassa a zene varázsát. Emellett remélik, hogy a tolerancia és kölcsönös tisztelet jegyében zajló közös felkészülés, valamint az előadás tapasztalata erősíteni fogja a táncoló gyerekek önbizalmát is.

A csütörtök este 19 órakor kezdődő, mintegy egyórás TérTáncKoncert ingyenes az érdeklődők számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com