Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak

Hollandia három régészeti leletet, köztük egy mumifikált fejet adott vissza Egyiptomnak, ezeket a tárgyakat tíz évvel ezelőtt jogellenesen vitték ki az országból - közölte a holland kormány információs és örökségvédelmi felügyelete.A kormányzati testület sajtóközleménye szerint a tulajdonosok valamennyi értéktárgyról önkéntesen lemondtak, a leleteket Egyiptom hágai nagykövete vette át a holland hatóságoktól. A mumifikált fej az időszámítás előtti 170 és 45 közötti időszakból származik, és hosszú ideig egy holland gyűjtő birtokában volt. A visszaszolgáltatott tárgyak közé tartozik továbbá, egy ugyancsak az időszámítás előtti 664 és 525 közötti időszakból származó sírszobor és egy római korból származó, Ízisz egyiptomi istennőt ábrázoló rajz is.
    

Egyiptom és Hollandia 1970-ben közös szerződést írt alá az UNESCO-val a kulturális javak illegális kivitele elleni küzdelem és a visszaszolgáltatásuk elősegítése érdekében. A holland rendőrség, a vámhatóság és az örökségvédelmi felügyelet mellett a külügyminisztérium diplomáciai okokból és nemzetközi együttműködés céljából szintén részt vett a visszaszolgáltatásban. Emellett a múzeumok és egyetemek szakértelmet nyújtottak a tárgyak eredetiségének és kultúrtörténeti jelentőségének meghatározásához.
     

"A visszaszolgáltatás megerősíti a nemzeti örökség védelmére és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelésre irányuló közös erőfeszítéseket, annak érdekében, hogy a kulturális örökséget megőrizzük a jövő generációi számára" - áll a felügyelőség sajtóközleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com