Ír és breton zenészek, jazzprogramok és táncházak júliusban a Fonóban

Csütörtökön ír és breton népzenei esttel várják a közönséget a Fonó Budai Zeneházban, amelynek nyári programjai között a táncházak mellett a Dalinda és a Kerekes Band közös fellépése, valamint a Modern Art Orchestra koncertje is szerepel.Július 8-án a tradicionális hárfa, az ír hegedű, a fafuvola, az ír duda és a koncertina szakavatott kezekben kelnek majd életre, hiszen minden zenész a zenetörténet megszállott kutatója is egyben, és érdeklődésük nem csupán művészi, de tudományos is - olvasható a Fonó Budai Zeneház hétfői közleményében.
    

Az esten fellép Quentin Vestur muzikológus, a breton és a kelta hárfa mestere, valamint Quentin Vestur énekes, aki a kelta kultúrákban a történelmi korokon átívelő "bard" hagyományt kutatja és képviseli. Az előadók között szerepel Sylvain Pourtier, aki az ír népzene hegedűs hagyományába ásta bele magát. Az ingyenes, védettségi igazolvánnyal látogatható esten színpadra lép a Duo Rouyer/Ar Gall is, a breton népzenei fesztiválok állandó vendége. Simon Pfisterer (Németország) és Susan Ní Cholmáin (Írország) két különleges sípos hangszeren, az ír dudán (uilleannpipe) és a koncertinán játszanak.
    

Ezt követően a Fonóban július 10-én a Modern Art Orchestra Legendás albumok sorozatában a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatja a közönség a zenekar előadásában. Július 17-én a Dalindával közösen ad koncertet az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Kerekes Band, amely a Föld elemei által inspirált videósorozatának zenei anyagát hozza el akusztikus változatban a Fonóba. A műsorban a Dalinda acapella formáció második lemezéről szemezget, emellett élő zenei találkozásra is sor kerül: a két együttes fúzióra lép pár dal erejéig.
    

Ebben a hónapban a zeneház vendége lesz még Ferenczi György és az e1ső pesti Rackák, valamint Csík János és a Mezzo is. A szervezők tájékoztatása szerint csütörtökönként ingyenes teraszkoncertekre várják azokat, akiknek nincs védettségi igazolványuk. Július 8-án Szeder, 15-én a Nosnach muzsikál a szabadtéri színpadon, emellett júliusban fellép még Kovács Linda és Bögöthy Ádám duója, valamint a Gáspár Károly trió is.
    

A Fonóban szombat délutánonként családi programokat rendeznek, júliusban fellép többek között Navratil Andrea és a Kobzos zenekar, valamint az Ördöngös Népzenetanoda is. Péntekenként este táncházba várják a közönséget. A Fonó Budai Zeneház aktuális programjairól a http://www.fono.hu/ oldalon olvasható részletes tájékoztató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com