Itthon vagy! - Ismét Szent Mihály-napi műsorfolyam a közmédiában

Idén is megrendezi az elmúlt két évben már sikert aratott Szent Mihály-napi műsorát szeptember 27-én, vasárnap Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! címmel a közmédia.itthon vagySiklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek elmondta: a közmédia az idén is éppúgy, mint az előző években, saját költségvetéséből fedezi az egész napos műsorfolyamot.

Az elmúlt évek sikerét mutatja, hogy idáig már több mint 200 település jelentkezett programokkal Szent Mihály-nap ünnepe alkalmából - tudatta. Mint kiemelte, a települések érdekes és színes rendezvényekkel készülnek szeptember utolsó hétvégéjére, sok helyen nemcsak vasárnap, hanem szombaton is tartanak programokat.

Példaként említette a kínálatból a poroszlói pásztornapot, a XII.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

kerületi gesztenyenapokat, de arra is felhívta a figyelmet, hogy Kübekházán például a faluból elszármazottak számára rendeznek találkozót, Mosonszentmiklóson pedig a különféle ügyességi vetélkedők sorában a gumicsizma-hajítás is szerepel.

Rábapatonán a település fennállásának 762. évfordulóját egy ugyanennyi centiméter hosszú, különféle ízesítésű rétessel ünneplik a helyiek. A 700 éves Tamásiban szüreti felvonulással ünnepelnek, Bácsalmáson az almás sütemények készítői versengenek, Szirmabesenyőn pedig szintén várják haza a településről elszármazott embereket, emellett a 40 éve bezárt kastélyt is megnyitják a látogatók előtt - sorolta a programokat a főszerkesztő.

Siklósi Beatrix közlése szerint a Szent Mihály-napi programokról szeptember 27-én nap közben folyamatosan élő bejelentkezésekkel számol be az M1 aktuális csatorna, 21 órától pedig a Duna televízió stúdiójából idézik fel a hétvége eseményeit előre felvett anyagokkal és meghívott vendégekkel. A televíziós csatornák mellett a Kossuth Rádió is foglalkozik a témával - tette hozzá.

Megjegyezte: igyekeznek a lehető legátfogóbb képet nyújtani a Szent Mihály-napi programokról, a kínálat bősége miatt azonban nem tudnak mindenről beszámolni a műsorban. A főszerkesztő kiemelte, hogy ettől függetlenül továbbra is várják a települések jelentkezését az itthonvagy@mtva.hu e-mail címen.

Ide nemcsak a programok leírását várják, hanem olyan fél-egyperces videókat is, amelyben a település lakói elmondják, miért szeretnek ott élni, melyek a kedvenc helyeik, miért ajánlják falujukat vagy városukat másoknak. Hozzátette, hogy a diaszpórában élő magyaroktól is szívesen vesznek videókat arról, hogy miért térnek vissza rendszeresen egy-egy magyarországi faluba vagy városba, a rokoni szálak mellett mi az, ami oda köti őket.

A videofelvételeket a tervek szerint a műsor honlapján teszik majd közzé. Siklósi Beatrix emlékeztetett arra, hogy a hagyomány szerint a pásztorok Szent Mihály napján, szeptember 29-én hajtották vissza a falvakba a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat, a pásztorok visszatértek családjukhoz, az emberek megélhették az összetartozás élményét.

A két éve indult Itthon vagy! Magyarország szeretlek! című műsorral is éppen az összetartozás erősítése, a hagyományok tisztelete a közmédia célja - jegyezte meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com