J. K. Rowling írói alteregója nevében nyilatkozott új könyvéről

Írói alteregója, Robert Galbraith nevében nyilatkozott krimisorozatának Lethal White című új kötetéről J.K. Rowling.A Lethal White az írónő Robert Galbraith néven jegyzett negyedik krimije, amelynek főhőse Cormoran Strike magándetektív. A héten megjelent bűnügyi regényről a brit szerző írói alteregója nevében nyilatkozott a The New York Timesnak. Galbraith "pályafutásáról" elárulta, hogy korábban a brit hadsereg különleges nyomozócsoportjánál dolgozott, majd leszerelése után egy biztonsági szolgálathoz szegődött, míg első regényét írta. Nem lépett a nyilvánosság elé, nem engedte magát fotózni és nem adott interjúkat, részben foglalkozása, részben Rowlinghoz való bámulatos hasonlósága miatt.

Kiadójához, a Little, Brownhoz is egy veterán barátja ment el helyette - mondta.

   
A krimi műfajában az vonzza, hogy a kibogozandó rejtélyt ezerféleképpen lehet bemutatni. Minden eddigi írásában szerepeltek krimis elemek, ahogy a Potter-könyvekben is. Elmesélte, hogy regénysorozat nyomozója, Cormoran Strike keresztnevét úgy akarta megválasztani, hogy azzal a főhős elhunyt anyjára utaljon, aki annak idején Cornwallba tért haza családjához, hogy megszülje. Tehát egy kelta eredetű nevet adott neki, a St. Michael-hegy mesebeli óriásának nevét, ami egyébként a detektív alkatához is remekül passzol.
    

A Strike vezetéknév pedig úgy született, hogy rövid, egytagú szót keresett és ez azonnal megtetszett neki, amikor egy kelta szokásokról szóló könyvben meglátta. Mint hozzátette: a Strike nem kelta név, de mivel a magányos nyomozó nem is igazán tartozik sehova, ez éppen megfelelt a szándékainak. A szerző elmondta, hogy íróként hatással volt rá valamilyen módon mindaz a sok könyv, amelyet gyermekkora óta olvasott. Olvasmányai között említette Georgette Heyer, Ian Fleming, Dodie Smith, William Thackeray, P. G. Wodehouse, Evelyn Waugh, Katherine Mansfield és Colette francia írónő munkáit.
    

A regényei írása közben nagy hatással van rá a zene is, Galbraith a Lethal White-ban nyolc számot említ meg, köztük a Kasabiantól a Cutt Off és Bob Marleytől a No Woman, No Cry című dalt. De mint mondta, a listához sorolná Leonard Cohen So Long Marianne, David Bowie Heroes és Andrea Ross White Horses című számait is, amelyek a regény egyes karaktereihez illenek.
    

Az interjúban arról is beszélt, hogy mielőtt belefogna az írásba, nagyon alaposan eltervezi a cselekményt és pontosan tudja, hogyan halad a végkifejlet felé, mi lesz a vége. A Lethal White-hoz kilenc oszlopból álló táblázatot készített, amelyben különböző színekkel rendszerezte a regény fontos elemeit. Az író végül azt is megígérte, hogy folytatja a regénysorozatot, a következő Cormoran Strike-könyv ötlete már meg is van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com