Japán-magyar barátságkoncert lesz a Müpában

Japán-magyar barátságkoncertet ad a MÁV Szimfonikus Zenekar Hiramicu Tamocu vezényletével június 29-én a Müpában.

A hangversenyen Otto Nicolai Shakespeare A windsori víg nők című vígjátéka nyomán komponált operájának nyitánya hallható Eri Ohmura (szoprán), Kazuko Ban (mezzoszoprán), Fekete Attila (tenor) és Palerdi András (basszus) előadásában, majd Beethoven IX. szimfóniája hangzik el a Budapesti Ifjúsági Kórus és a Wien-Gifu Kórus közreműködésével - közölte a MÁV Szimfonikus Zenekar az MTI-vel.

mupa

Az esten a dirigens két saját szerzeménye is megszólal Szülőföld és Álomsétány címmel. Az előbbit az idén áprilisban bekövetkezett, több mint 40 halálos áldozatot követelő japán földrengéssorozat károsultjainak ajánlják a fellépők.

A japán Gifu város Magyarországgal különösen szoros kapcsolatot ápol, amelynek legfontosabb eleme a zene. 2011-ben Liszt-mesterkurzust rendeztek itt, emellett Gifu és Veszprém testvérvárosok. A június 29-i koncerttel ezt a barátságot fűzi szorosabbra a MÁV Szimfonikus Zenekar és Hiramicu Tamocu karmester, a Wien-Gifu Kórus vezetője a Müpában - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com