John Lennon

Október 9-én született Liverpoolban 1940-ben a legendás Beatles együttes alapítója, gitárosa, énekese, szövegírója. Minden idők egyik legsikeresebb szerzőpárosát képezte Paul McCartneyval.

John-Lennonın-Kravatına-3000-Pound_002993700-1377526835-624x468Teljes, hivatalos neve: John Winston Ono Lennon.

15 évesen alapította első bandáját a Quarryment. Ebben az időszakban találkozott Paullal egy koncerten, és kérte meg, hogy csatlakozzon a csapathoz. 18 évesen írta első dalát. 1960-ban kezdték el magukat Beatlesnek nevezni, ekkor már George Harrisonnal, Pete Besttel és Stuart Sutcliffe-fel. Hamburgi turnéjukról Stuart nem tért vissza, Pete Bestet pedig hamarosan Ringo Starr váltotta fel. Ez a felállás maradt a zenekar 1970-es feloszlásáig.

Egy 1987-es interjúban Paul így nyilatkozott Johnról: "Ő volt a mi kis Elvisünk... Mindannyian felnéztünk rá.

Idősebb volt nálunk (Ringo néhány hónappal idősebb volt Johnnál, de ő nem volt jelen a kezdetektől), és nagy vezéregyéniség, neki forgott leggyorsabban az agya és ő volt a legokosabb."

A négy gombafejű sikertörténete jól ismert.

Lennon a zenén kívül egyedül játszott nem zenés filmben is már a Beatles idején is, 1967-ben a "Hogyan nyertem meg a háborút" című háborúellenes fekete komédiában.

Menedzserük, Brian Epstein halála után meg kellett tanulniuk az üzleti ügyeket is. 1968-ban megalapították az Apple Recordst. A cél ezzel - ahogy Lennon fogalmazott - "művészi szabadság elérése üzleti struktúrában".Lennon

1969-ben kötött házasságot a japán művésszel, Yoko Onoval. (Első, korai házassága Cynthiával válással végződött. Ebből a házasságból született Julian nevű fia, aki szintén zenész pályát választott.) Yoko számos vitának forrása lett a zenekaron belül. John megalapította Yokoval a Plastic Ono Bandet. Már adott ki szóló dalokat, például a máig egyik leghíresebb dalát, a "Give Peace a Chance"-t.

1969 szeptemberében végül otthagyta a Beatlest. Közte és Paul között elmérgesedett a viszony. 1970-ben megjelent a John Lennon/Plastic Ono Band című album, rajta a "Mother" című dal, benne gyermekkora minden szomorúságával. A következő év termése pedig az "Imagine".

1971 augusztusában Yokoval New Yorkba költöztek. Decemberben kijött a "Happy Xmas (War Is Over)" című klasszikus dal. Utolsó élő, teljes koncertjét 1972-ben adta a Madison Square Gardenben.

double_fantasy_coverZenei munkái mellett aktívan részt vett a háborúellenes mozgalmakban, politikában, s Yoko mellett kirándult más művészeti - főleg képzőművészeti - ágakban. Írásban is tehetséges volt. Szójátékai nevezetesek verseiben és prózájában egyaránt. Verseihez maga készítette az illusztrációkat.

Küzdött alkoholproblémákkal, drogproblémákkal és párkapcsolati problémákkal.

Közreműködött más zenei produkciókban. Játszott együtt Ringoval, Mick Jaggerrel, Elton Johnnal, David Bowieval - többek között.

Hosszú különélés után Yokoval ismét egymásra találtak. 1975-ben megszületett fiuk, Sean, aki mellett John főállású apa volt. Öt évig távol tartotta magát a zenétől csak családjának élt.
1980 júniusában rögzített utoljára felvételt - Ringo lemezére. Októberben tért vissza saját zenéjével, a "(Just Like) Starting Over" cíművel, amelyet az utolsó albuma, a Double Fantasy követett novemberben.

December 8-án hazatérőben a New York-i Dakota házba Mark David Chapman négy lövést adott le a zenészre az épület bejáratánál. A lövések este 10 óra 50 körül dördültek el. 11 óra 7 perckor halottnak nyilvánították John Lennont. Aznap este, kicsivel a gyilkosság előtt dedikálta Chapmannek a "Double Fantasy" című albumát.
Yoko a Central Parkban szórta szét hamvait, ott, ahol később a Strawberry Fields emlékművet állították.

Ma lenne 73 éves.

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com