Paul McCartney mesterséges intelligencia segítségével készítette az "utolsó Beatles-felvételt"

Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az "utolsó Beatles-felvételt" - számolt be róla a BBC hírportálja kedden.

Beatles- és John Lennon-ereklyék NFT-jét kínálja eladásra Lennon fia

A gyűjteményében lévő Beatles- és John Lennon-ereklyék NFT-jét kínálja eladásra Lennon idősebbik fia, Julian.

Beatles-könyv jelent meg az angol kiadással egy időben

Get Back címmel az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv, amelyet szombaton Egerben mutatnak be.

Eladó George Harrison gyeremekkori otthona

Eladó az a liverpooli ház, ahol George Harrison, a Beatles gitárosa hatéves korától a hatvanas évekig élt.

Paul McCartney szerint John Lennon kezdeményezte a Beatles feloszlását

Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását - számolt be róla a The Guardian.

Film készül a torontói zenei fesztiválról, mely a Beatles felbomlásához vezetett

Filmet készítenek a torontói zenei fesztiválról, melyen először lépett fel John Lennon a többi Beatles tag nélkül és amely így a zenekar felbomlásához vezetett.

Fia vezeti a John Lennon 80. születésnapjára emlékező rádiós showműsort

Sean Ono Lennon, John Lennon kisebbik fia vezeti a néhai Beatles-tag születésének 80. évfordulójára emlékező kétrészes rádiós showműsort a Radio 2 brit csatornán.

Húsz év óta az első hivatalos Beatles-könyv jelenik meg

Húsz év óta az első hivatalos Beatles-könyv jelenik meg jövő év augusztusában Nagy-Britanniában: a The Beatles: Get Back című kötet az együttes utolsó albuma, a Let It Be történetét meséli el.

Egy szelet Liverpool Budapesten: Beatles-hétvége két helyszínen

Egy szelet Liverpool Budapesten szlogennel első alkalommal rendeznek Beatles-hétvégét Budapesten.

Beatles-hétvége a fővárosi Analogban és Hard Rock Caféban

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon.

A Beatles és Brian Epstein első szerződése 275 ezer fontért kelt el

A Beatles és menedzserük, Brian Epstein első szerződése 275 ezer fontért (99,6 millió forintért) kelt el egy londoni aukción - írja a BBC hírportálja.

Elveszettnek hitt, hang nélküli Beatles-kliprészlet került elő Mexikóból

Előkerült egy 11 másodperces, hang nélküli Beatles-kliprészlet, amely egy 1966-os brit popzenei tévéműsor élő adásán készült és később Mexikóba került egy gyűjtőhöz.