Sam Mendes bejelentette négy Beatles-filmje szereposztását

Az Oscar-díjas Sam Mendes bejelentette készülő négy Beatles-filmje szereposztását - számolt be róla hétfőn a Variety.comA La Vegas-i Cinema Con szórakoztatóipari vásáron tartózkodó brit filmrendező felidézte: évek óta készül arra, hogy a Beatles együttes minden tagjáról filmet forgasson.

"A Beatles megváltoztatta a zenéről alkotott képemet" - hangsúlyozta Mendes. Tervei szerint mind a négy film 2028 áprilisában kerül a mozikba, de arról még nem döntöttek, hogy egyszerre kezdik-e őket forgalmazni. A bejelentés szerint Paul Mescal kapta Paul McCartney szerepét, John Lennont Harris Dickinson játssza, Ringo Starrt Barry Keoghan, és Joseph Quinn alakítja majd George Harrisont.

A rendező elmondta, hogy nem akart minisorozatot készíteni, de a Beatles története túl nagy volt ahhoz, hogy egyetlen filmbe beleférjen. Így arra gondolt, hogy "a történelem legnagyobb együttesének" történetét mind a négy tagjának szemszögéből elmeséli, ami "lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megértsük őket" - magyarázta.

A Sony Pictures-nél készülő négy film forgatása egy évig tart majd. A produkciókhoz sikerült megszerezni a Beatles kibővített zenei jogait, mások mellett például a Strawberry Fields, a Let It Be, és az I Am the Walrus című számokra is. Mendes azt ígérte, hogy a többrészes életrajzi film, amelynek hivatalos címe The Beatles - A Four-Film Cinematic Event, az "első sorozatdarálós mozis élmény lesz".

A hatvanéves Mendes, aki 25 éve az Amerikai szépség című filmjéért kapott Oscar-díjat, több James Bond-filmet is rendezett Daniel Craig főszereplésével, köztük a Skyfall című produkciót.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com