Jövő csütörtöktől a mozik műsorán A Szépség és a Szörnyeteg

Christophe Gans, a Silent Hill - A halott város, a Farkasok szövetsége és a Könnyező harcos filmek világhírű rendezője Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve 1740-es meséje, A Szépség és a Szörnyeteg legújabb feldolgozását készítette el Léa Seydoux és Vincent Cassel főszereplésével.

A különleges effektekkel készült nagyszabású filmet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) forgalmazásában június 5-től, jövő csütörtöktől vetítik a magyar mozikban. A film hazai premierjét május 27-én tartották meg a rendező, valamint a filmben a jósnőt alakító Myriam Charleins részvételével Budapesten.
A francia rendező az egyik leggyakrabban feldolgozott mesét vitte filmre. Ő maga ötévesen látta először Jean Cocteau 1946-ban készült legendás filmjét Jean Marais-val a főszerepben, azóta is ez az egyik kedvenc alkotása. Legfontosabb újdonsága ennek a feldolgozásának, hogy a Szépség történetére helyezi a hangsúlyt.

Filmspool"Cocteau verziójával akartam párbeszédet folytatni, amelyre franciaként nagyon büszke vagyok. Nem meghaladni szándékozom, hanem kiegészíteni az ő feldolgozását, amelyben a Szörnyeteg volt a főszereplő" - mondta a rendező az MTI-nek. "Én gyerekeknek készítettem ezt az érzékekre ható filmet, amelyben a hangok, a díszletek, a félelmetes és a humoros dolgok keveredése nagyon fontos szerepet kap. Ugyanakkor a szülők sem fognak unatkozni reményeim szerint, ők olyan dolgokat láthatnak meg benne, amelyeket a gyerekek nem feltétlenül vesznek észre" - fogalmazott a rendező.

Christophe Gans verziójában a néző részletesen megismerheti a Szépség és apja, a jómódú tengeri kereskedő viszonyát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A férfi egyedül nevelte fel gyermekeit, miután felesége a szüléskor meghalt. A lány bűntudatot érez anyja halála miatt és átvenné a szerepét: kész törődni apjával és a testvéreivel, valamint a háztartást vezetni. Végül a sors akaratából úgy dönt, hogy feláldozza magát az apjáért. Ez az áldozatvállalás a szerelmet hozza el számára egy szörnyeteg képében megjelenő herceg alakjában.

A Szörnyeteg szerepét Vincent Cassel alakítja. "Vincent régi barátom. Olyan, mint egy arrogáns kamasz fiú, szeszélyes. Időnként nagyon fárasztó tud lenni, de közben kicsit olyan, mint a Kékszakállú herceg, nem akar a sármos, mesebeli hős lenni" - mondta Gans. Vincent Cassel szerint éppen az volt a kihívás a szerepben, hogy nem jóképű herceget kellett alakítania. A felkérést egyébként még a forgatókönyv elolvasása előtt elvállalta, amikor megtudta, hogy ismét Christophe Gansszal dolgozhat együtt és büszke arra, hogy a rendező az ő ötleteit (például a Szépség és a Szörnyeteg csókjelentét a jégen) beépítette a forgatókönyvbe.

"A Herceget eleinte csak a hatalom érdekli. A hatalomvágya miatt veszti el azt a nőt, akit szeret és ezért meg kell fizetnie. Évszázadokon át bűnhődik, azt gondolja, hogy őt már senki nem fogja szeretni, s csak akkor kaphat meg egy nőt, ha azt bezárja és a hatalma alatt tartja. De utóbb megérti: ahhoz, hogy ismét ember lehessen, a szeretett nőnek meg kell hagynia a szabadságát, ezért cserébe pedig elnyeri a nő szerelmét. Ez végül is egy megváltástörténet" - mondta a filmsztár az MTI-nek Párizsban.

"El kell fogadni a másik ember egyéniségét, a különbségeket, nem szabad a szabadságától őt megfosztani. De azért azt sem szabad elfelejteni, hogy itt egy metaforáról, egy tündérmeséről van szó, amely gyereknek készült" - mondta Vincent Cassel. A színész nem véletlenül lányaival, a 8 éves Devával és a 3 éves Léonie-val együtt nézte meg a filmet. "Tudni akartam, hogy bírják-e végig. Még a 3 éves is végigülte!" - jegyezte meg. Vincent Cassel nem volt hajlandó maszkot viselni a forgatáson, a Szörnyeteg arca ezért digitális technikával számítógépen készült, amelyet utólag vetítettek rá a színész arcára.

A szerelmi történeten kívül az embernek a természethez való viszonya érdekelte leginkább a rendezőt. A mese eredete a görög és római mitológiáig nyúlik vissza, elsősorban Ovidius Átváltozások című művéhez, amelyben a természet isteni eredetű. A mese ma ismert változatát elegyítette az eredeti mitológiai történettel, amelyet Gabrielle-Suzanne de Villeneuve jegyzett le 1740-ben. Az embernek a természeti környezetéhez és az állatokhoz való viszonya a Herceg-Szörnyeteg történetben jelenik meg a filmben. "A Hercegnek a természethez fűződő rossz viszonyát akartam előtérbe helyezni. Addig vadászik az állatokra, míg végül a feleségét is megöli, aki aztán a fákban istenné válik" - hangsúlyozta a rendező.

A különleges effektetekkel készült filmet - amelyen tíz infografikai cég hatszáz specialistája dolgozott - a világ egyik legrégebbi filmstúdiójában, a berlini Babelsbergben forgatta a francia stáb. A rajzfilmekre emlékeztető képi világot az apró részletekig kidolgozott francia klasszicista festészet ihlette, amelyre az ókori mitológia is nagy hatással volt. Mindezek mellett a japán animációs filmekből ismerős óriások, természeti istenek és különleges figurák is feltűnnek a vásznon.

A rendező a színészek által kiváltott érzelmi hatást tartja a film igazi értékének. "A Szépséget alakító Léa Seydoux játéka nélkül a filmem csak egy szép és érdekes tárgy lenne, semmi több". A határozott és önálló lány figuráját a 29 éves színésznő számára írta Christophe Gans, akinek szerepálma volt egy hercegnő megformálása.
A Szépség és a Szörnyeteg világpremierjét a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén tartották.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com