Jövőre tizenötödször rendezik meg a Wagner-napokat Budapesten

Jövőre j immár 15. alkalommal rendezik meg a Wagner-napokat Budapesten, a Müpa fesztiválját Wagner utolsó zenedrámája, A nürnbergi mesterdalnokok dupla előadása foglalja majd keretbe - olvasható az intézmény csütörtöki közleményében.A Wagner-napokat 2020-ban június 16. és 23. között rendezik meg, június 18. és 21. között a megszokott módon, egymás utáni napokon kerül színre a Ring kiváló szereposztásban. Az összegzés szerint A nürnbergi mesterdalnokok Beckmesserének szerepében Bo Skovhus, Walter von Stolzingként pedig Klaus Florian Vogt érkezik Budapestre.


Visszatér Bretz Gábor is, aki a Ring Fasoltja és a nürnbergi Veit Pognerjeként is színpadra lép. Elisabet Strid Évája és John Rutherford Hans Sachsa mellett a Ring Brünnhildéjét Iréne Theorin énekli majd, aki a 2017-es évhez hasonlóan ismét három egymást követő napon bújik a walkür bőrébe.

Jövőre színpadra lép mások mellett Albert Pesendorfer, Gerhard Siegel és Johan Reuter, valamint Kálmán Péter, Schöck Atala, Pasztircsák Polina és Gál Erika. Budapestre látogat a legendás Wagner-énekesnő, Waltraud Meier, aki Josef Breinl kíséretével ad dalestet 2020. június 22-én.

    
A Müpa közlése szerint az idei Wagner-napok rendezvénysorozata sikerrel zárult: nyolc teltházas előadást láthatott a közönség világsztárokkal és a kritikusok is elismerően írtak a budapesti fesztiválról. Az idei fesztiválra többek között Németországból, az Egyesült Államokból, Japánból, Ausztriából, Törökországból, Finnországból, Olaszországból, Észtországból és Angliából érkeztek szakújságírók.
    

Az összegzés felidézi, hogy az utóbbi két év a megújulás jegyében, hiszen 2018-ban vadonatúj, azóta számtalan díjjal elismert arculattal, idén pedig a legendás Ring-tetralógia megújult produkciójával jelentkezett a Budapesti Wagner-napok. Egy év kihagyás után ismét visszatért A nibelung gyűrűje tetralógia, amelyet a rendező, Hartmut Schörghofer tizenegy órányi új videóanyaggal, Vida Gábor segítségével átalakított-újragondolt koreográfiával állított színpadra.
    

Fischer Ádám, a fesztivál művészeti vezetője és karmestere ismét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén lépett a pulpitusra, a színpadon pedig a világ élvonalába tartozó nemzetközi és magyar Wagner-énekeseket láthatta-hallhatta a közönség. Hatalmas sikerrel mutatkozott be Siegmund szerepében az ausztrál Stuart Skelton, Camilla Nylundot Sieglindeként, Johan Reutert Wotan szerepében, Gerhard Siegelt pedig Mimeként láthatták viszont a nézők. A walkür és Az istenek alkonya Brünnhildéjét a Bayreuthi Ünnepi Játékok sztárja, Catherine Foster formálta meg, míg a Siegfriedben a 2018-as Budapesti Wagner-napok Izoldája, Allison Oakes bújt az amazon bőrébe.
    

A magyar művészek közül Fricka szerepében Schöck Atala lépett színre, Alberichet Kálmán Péter keltette életre, de kivételes teljesítményt nyújtott Gál Erika, Horti Lilla, Pasztircsák Polina, Németh Judit, Kálnay Zsófia, Fodor Gabriella és Wierdl Eszter, valamint Wittinger Gertrúd, Fodor Beatrix, Várhelyi Éva, Kissjudit Anna és Zemlényi Eszter is - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com