Két magyar tag a világ legnagyobb múzeumi szervezetének vezetőségében

Először lett magyar tagja - egyszerre kettő is - a Múzeumok Nemzetközi Tanácsában (ICOM) az executive board mellett működő, állandóan ülésező munkacsoportoknak és állandó bizottságoknak.Varga Benedek, az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár (MNM SOM) igazgatója, az ICOM Magyarország korábbi elnöke a Strategic Plan Commitee (SPC) tagja lett, amely az ICOM stratégiai tervének végrehajtását ellenőrzi, illetve javaslatokat tesz a végrehajtás módjaira - tájékoztatta az MTI-t kedden az ICOM Magyarország.
    

Közleményük szerint az SPC az ICOM központi stratégiájának terveit készíti elő, azok végrehajtását ellenőrzi, és a különböző nemzeti, nemzetközi és állandó bizottságok közötti együttműködést segíti elő az elfogadott tervek végrehajtásában, illetve javaslatokat tesz a végrehajtás módjaira az elnökségnek és a közgyűlésnek, valamint jelentéseket készít a stratégia végrehajtásról a különböző bizottságok munkájában.
    

Sári Zsoltot, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum  főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét az ETHCOM, az etikai bizottság, az öt állandó bizottság egyikének tagjává választották. A bizottság minden, a múzeumi szakmai etikával kapcsolatos kérdésben tanácsot ad az ICOM-nak, figyelemmel kíséri az ICOM Múzeumok Etikai Kódexének alkalmazását, tájékoztatja az igazgatóságot a kódex súlyos megsértéseiről, és adott esetben bizonyos ajánlások közzétételét kéri, javaslatot fogalmaz meg az ICOM Múzeumok Etikai Kódexének esetleges módosításaira vagy kiegészítéseire.
    

Felülvizsgálja továbbá az ICOM nevében az ICOM alárendelt szervei által saját szakterületükre kidolgozott egyéb etikai kódexeket. A bizottságnak különös jelentősége van, hiszen jelenleg is zajlik a Múzeumok Etikai Kódexének felülvizsgálata, átdolgozása, illetve az ukrajnai háború és általában a konfliktusok számos etikai kérdést vetnek föl a múzeumok világában is - hangsúlyozza a közlemény. Mindkét testület tagjait három évre az ICOM elnöke nevezi ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com