Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Öt hét alatt hatvan helyszínen kétszázötven program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját kedden rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.

almak_level


A kulturális szakember elmondta, hogy az idei fesztivált - mint az elmúlt 17 évben mindegyiket - a műfaji sokszínűség jegyében szervezték meg. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy amatőr és professzionális fellépők műsorai egyaránt megtalálhatók a programkínálatban: a tehetséges egyetemi hallgatók is lehetőséget kapnak a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, ahogy Kossuth-díjas művészek estjére is várják az érdeklődőket.


Bár a fesztivál hivatalos megnyitóját kedden tartják, az SZTE Tanulmányi és Információs központjában már hétfőtől láthatók Török Ildikó Indiában készült fotográfiái. A keddi fesztiválmegnyitó pedig a Vadász Sándor és Vadász Anna természetfotóiból rendezett tárlat kezdete is.

A fesztiválprogram kapcsolódik a Weöres-centenáriumhoz: szóban, képben, versben, zenében, filmen és a képzőművészet nyelvén is megjelenik a költő élete és műveiből is ízelítőt adnak. A Reök-palotában például pénteken nyílik kiállítás szegedi képzőművészek alkotásaiból a költő születésének 100. évfordulója tiszteletére.

A zene mindig hangsúlyos helyet kap a rendezvénysorozaton. Október 7-én a Katolikus Házban Lao-Ce Tao Te King című művéből adnak elő tíz verset Weöres Sándor fordításában, amelyet Szirtes Edina "Mókus" zenésített meg vonósnégyesre, ütőhangszerekre és énekhangokra. A produkció 2012-ben a kritikusok szerint az év koncertje lett, tavaly az első nőként az év zeneszerzőjévé választott Szirtes Edinát Artisjus Nagydíjjal tüntették ki a műért.

Október 16-án egyetemisták számára rendeznek nyílt napot a Szegedi Nemzeti Színházban. A hallgatók többek között bepillanthatnak a kulisszák mögé, improvizációs helyzetgyakorlatokon tehetik próbára magukat, Csokonai Karnyóné és a két szeleburdiak című komédiájának előadása után pedig az alkotókkal is beszélgethetnek.

A fesztiválon koncertezik mások mellett a Zűrös Banda, a Cimbaliband, a Four Bones Quartet, itt mutatja be új lemezét az egyetem jogász hallgatója, Tandi Flóra és hangversenyt ad Pavlovits Dávid gitárművész, valamint Fülei Balázs zongoraművész is.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com