Kézműves termékek és gyerekprogramok a Budapesti Tavaszi Vásáron

Népi- és iparművészek, valamint dizájnerek portékái mellett népzenei és tánczenei előadások, látványos gasztronómiai fogások, kézműves foglalkozások és különféle gyerekprogramok is várják az érdeklődőket a Budapesti Tavaszi Vásáron péntektől április 24-ig a Vörösmarty téren.

A tavaszi vásáron a hagyományos portékák mellett helyet kapnak újragondolt, modernebb formába öntött népművészeti tárgyak, valamint dizájn darabok is - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ csütörtökön az MTI-vel.

6567c635cc45e8d710178f98da3a11a6_XL

A polgári és a paraszti konyha mellett számos látványos gasztronómiai fogásra is számíthatnak az érdeklődők, mint a kenyérsütés vagy a parenyicanyújtás.

A Nyitott műhely elnevezésű programon - a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Kézműves Szövetség közös szervezésében - minden hétvégén kézműves foglalkozások, köztük selyemfestés, nemezelés, gyöngyfűzés, ékszer-, hangszer- és sajtkészítés lesz az érdeklődőknek.

A legkisebbek kézműves játszóházban ismerkedhetnek meg a népi mesterségekkel, de különféle gyerekprogramok is szórakoztatják őket csütörtöktől vasárnapig, sok más mellett bábjáték-előadások és Takács Eszter gyerekműsora. Húsvétkor egyebek között tojást festhetnek, textilbabát-, gyöngyékszereket vagy gyapjúbárányt készíthetnek. Az anyák napi készülődés jegyében természetes anyagokból virágokat, szíveket alkothatnak.

Az egy hónapig tartó eseményen a zenei programok széles választéka várja a látogatókat. Fellép többek között Jónás Vera, Szeder és a Butterfly Effect.

A tavaszi kertet ábrázoló installáció a Vörösmarty tér kiemelt helyén lesz látható, a tér közepén kialakított közösségi találkahelyen piknikezhetnek is a látogatók.

A rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy kulturális programkínálatával, iparművészeti bemutatóival, népzenei és tánczenei előadásaival minőségi szórakozást nyújtson a budapestiek és a fővárosba látogatók számára - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com